2017. július 15., szombat

CT-HIÁNY RECEPTRE?

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.07.13.


Az Országos Kardiológiai Intézetben meghalt az a kislány, akinek ide-oda hurcolásáról a felelős miniszternek csak egy cinikus baromság jutott az eszébe. A teljesség kedvéért, hogy Balog ne legyen egyedül, megszólalt az intézet főigazgatója, Ofner Péter is. Leszögezve, hogy a kislány állapotát a szállítás nem befolyásolta. Egyben leszögezve, hogy a súlyos állapotban lévő betegek CT-be való eljuttatása rutin orvosi feladat, amelyre a kardiológiai intézet fel van készülve”.

Nem vagyok orvos, tehát az orvosok felkészültségét nincs okom kétségbe vonni. Azt sem, hogy a születésétől szívrendellenességgel harcoló kislány hosszabb távú életkilátásai milyenek lettek volna. Igaz, hogy az egyik mondat a közleményben azt mondja, hogy „az igen nagy vérzés miatt a mellkast nem zárták vissza”, míg a másik szerint „nem arról van szó, hogy a betegnek nyitva van a mellkasa”, hanem a bőrt ilyenkor összevarrják. Nem lévén orvos, csak feltételezem, hogy a vérzés a bőr alatt ettől még nem áll el. De kisebb műtéteknél is láttam már beültetett csövet a folyadékelvezetéshez, tehát biztos egy ilyennel felszerelve szállították a kislányt. Akinek a folyamatos vérzés miatt szinte orvosi rendelkezés lehetett az, hogy átvigyék egyik helyről a másikra. Természetesen rázkódásmentesen. Mert azt már Rejtő is megírta, hogy a belső vérzésnek nem használ, ha a szekér rázza eközben a légionistát. Igaz, Rejtő Jenő sem volt orvos.

Mindez azért nem látszik változtatni azon, hogy

1. Nyitott mellkassal vittek át súlyos beteget egyik kórházból a másikba. Mert
2. az intézet felszereltsége csapnivaló. De legalább is nem megfelelő
3. A kislány meghalt.

Nekem, nem lévén sem orvos, sem politikus, az tűnne a politikailag korrektnek, ha a cinikus beszólás helyett egy ilyen esetben a felelős miniszter a részvétét nyilvánítaná ki, és felajánlaná a lemondását. Ha nem, akkor a főnökének kellene úgy kivágnia, mint macskát szarni. Akkor is, ha a súlyos betegek szállítása, az intézet felszerelésének javítása helyett alkalmazott napi rutin. Ebben a helyzetben, személyesen, sokkal jobban érdekelt volna néhány kérdésre a válasz. A kislány állapotán keresztül elkövetett főigazgatói magyarázkodás helyett. Olyanokra, hogy

1. Amennyiben nem ez volt az első eset, és már tudjuk, hogy nem, akkor az igazgató mit tett az eddigi esetek alapján? Azon kívül, hogy megköszönte a saját kinevezését a posztra.
2. Az intézet, a felszereltség rossz állapotának ismeretében, és azzal indokolva mikor jelezte a minisztérium felé a főigazgató a felszereltség javításának szükségességét?
3. A kérésének teljesítését mikor, ki milyen indokkal tagadta meg?
4. Milyen szakmai indokok alapján kezdenek bele egy műtétbe, amihez nincs megfelelő felszereltség?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.