2017. július 21., péntek

EGY GYEREKEN TOROLTA MEG A BKK, HOGY ÉSZREVETTE AZ E-JEGYRENDSZER HIBÁIT: ÉJJEL MÁR JÖTTEK IS ÉRTE A RENDŐRÖK

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.07.21.


Egy 18 éves srác ismerte fel először a BKK által frissen bevezetett jegyrendszer hibáit és jelezte is a BKK-nak. Cserébe feljelentették, a rendőrség éjjel ment érte. 

Ahogy korábban megírtuk, a BKK iszonyatosan elkúrta az e-jegyrendszert, amatőr informatikai hibákat vétettek. (Ráadásul, mint kiderült, a rendszer fenntartása havi 22-25 millióba kerül.) Egy 18 éves fiú jelezte is nekik, hogy 50 forintért tudott magának bérletet venni, de rajta kívül többen, főleg a sajtón és az interneten keresztül jeleztek vissza a vállalatnak, hogy gond van az egésszel.

A BKK ezután ahelyett, hogy megköszönte volna a visszajelzéseket, támadásba ment át.

A vezérigazgató, kiborult és nyilvános sajtótájékoztatón, tajtékozva jelentette be, hogy feljelentést tesz. Láthatóan mindenki ellenség és hibás, csak maga a programot kifejlesztő BKK és T-Systems nem.

Meg is írtuk, hogy mindez annyira ellentétes a vállalati kommunikáció alapelveivel, hogy tanítani kellene, mint rossz példát.

A sztori itt sajnos nem állt meg: a 24.hu információi szerint gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a fiatalt, aki észrevette a „rést” BKK online értékesítési rendszerében. Az Országos Rendőr-főkapitányság megerősítette a 24.hu információját és arról tájékoztatott, hogy az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda információs rendszer vagy adat megsértése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, amelynek határideje 2017. szeptember 15.

Tájékoztattak arról is, hogy az ügynek egy gyanúsítottja van, aki a továbbiakban szabadlábon védekezik. Ennél többet azonban – a nyomozás érdekeire hivatkozva – nem árultak el...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.