2017. július 30., vasárnap

ENNYI PÉNZBŐL A PELENKA SEM JÖN KI! - ORSÓS JÁNOS: KONCRA JÁRÓ, NYIKHAJ PÁRTOK

168 ÓRA ONLINE
Szerző: Ónosdy-Molnár Dóra
2017.07.30.


Úgy tűnik, megdönthetetlenül terjed a nézet, miszerint a sze­­gények, kiváltképp a romák azért szülnek gyerekeket, hogy a családtámogatási rendszeren keresztül jövedelemhez jussanak. Meglepő módon ezúttal nem egy jobbikos köz­­leményben került szóba a „megélhetési szülés” elleni fellépés gondolata, hanem a Momentum közpolitikai videósorozatában.

Mivel a Momentum megalakulása óta azt hangsúlyozza, hogy ők valami újat képviselnek az eddig megismert ellenzékhez képest, felettébb meglepő volt egy olyan mítosszal találkozni szociálpolitikai terveikbe foglalva, amit unos-untalan hallhattunk a már régóta működő pártoktól. Kérdéseinkkel meg is kerestük a Momentumot, hogy megértsük, mit gondolnak a „megélhetési szülésről”.

A legszegényebb rétegek olyan súlyos megélhetési problémákkal küzdenek, hogy előfordul, hogy a gyermekvállalás tűnhet csak kiútnak számukra, mert a kormány azt harsogja, hogy »megéri« gyereket szülni. (…) Rengeteg olyan eset előfordul, hogy mélyszegénységben élő családok azt gondolják, hogy a harmadik gyermek után a csok (családi otthonteremtési kedvezmény – a szerk.) majd segít az életükön, mert ez az üzenet jut el hozzájuk, az már nem, hogy ők ebből a támogatásból ki vannak zárva” – írták megkeresésünkre.

Hozzáteszik, hogy a mélyszegénységben élők számára olyan lehetőségekre lenne szükség, amelyek állandó keresethez juttatnák őket. A Momentum szerint a szegények számára a családi pótlék – a közmunkával és az alkalmi munkákkal ellentétben – állandó jövedelemforrás, amelynek a kiszámíthatósága nagyon vonzó.

A Momentum emellett azt is mondja, hogy ezért a stratégiáért az embereket nem szabad hibáztatni. „A megélhetési gyerekszülés egy kiút nélküli állapotban nem meglepő. Tudni kell beszélni róla, mert egy létező jelenség, aminek a kiváltó oka az, hogy a szegénységből ma Magyarországon nincs kivezető út”

– vagyis a Momentum is az „őszinte beszéd” híve, akár a Jobbik, vagy annak idején, még kormányon, a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP.

Orsós János pedagógus, aki tíz évvel ezelőtt alapította a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskolát, évtizedek óta foglalkozik oktatással mélyszegénységben élő településeken, van tapasztalata tehát a pártok által hangoztatott „megélhetési gyerekvállalásról” – szerinte ilyen egész egyszerűen nincsen.

– Azt tapasztaljuk, hogy a tankötelezettséget, azaz a 16. életévüket betöltött fiatalok néhány évvel az érettségi megszerzése előtt otthagynak minket, mert az az 52 ezer forint, amit az állam a közmunkán keresztül kínál nekik, a pillanatnyi megélhetésüket sokkal jobban segíti, mint az érettségi megszerzésének távoli lehetősége. Az állam vagy gereblyét nyom a kezükbe, vagy a közmunka rendszerén belül valamilyen tanfolyamot biztosít, amelynek elvégzésével legfeljebb valamilyen részképesítést lehet szerezni a nullával egyenlő piaci értékkel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.