2017. július 25., kedd

ERŐSZAKIK

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: rátesi
2017.07.25.


...Ami viszont mindenekfelett felháborító, és normális nemzeti érzelmű hazafiakat sem hagyhat hidegen, az a viselkedés, amit kormányzati tényezők tanúsítottak a helyszínen.

A legutóbbi esetben a ma regnáló kormányfőtől nem is várható más: elégedetten vigyorog, hogy a „népe” igazságot oszt. Ő, aki 11 évvel ezelőtt habzó szájjal ordított az akkori, törvényes többséggel megválasztott kormány minden tagja és intézkedése ellen, gyújtogató és romboló hívei élén. Medgyesit, Gyurcsányt, Demszkyt nem fotózni akarták nyilvános eseményen. A fütyülés mellett röpködött ott tojás, krumpli, utcakő, molotovkoktél.

A legmegdöbbentőbb azonban Varga miniszter viselkedése volt. Amikor a rendezők becsukták a terem ajtaját, hogy ne zavarják az előadást a folyosóról hallatszó segélykiáltások, ő zavartalanul folytatta mondandóját. Eszébe nem jutott megkérdezni, hogy mi történt? Hiszen a segélykiáltások jelenthették volna azt is, hogy az előadó személyére pályázók támadtak meg valakit a folyosón. Az illetőt pedig addig a Párt (a néhai fiatal demokraták) kevésbé vérmes, néha még érvelni is képes tagjaként ismertük. Úgy tűnik, működik a magyar mondás kicsavart változata is: Aki disznók közé keveredik, megeszik a korpákok.

A ma regnáló kormányzati tényezők felelőssége súlyos.

Vádolom a magyarországi törvényes kormányt a magyar nemzet tagjainak elárulásával, uszítással, és az erőszak cinkos bátorításával!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.