2017. július 22., szombat

EURÓPA ÁRNYÉKSZÉKE LETT AZ ILLIBERÁLIS ÁLLAMÉPÍTÉS

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2017.07.21.


Benne ürülékként ott van minden végtermék, amelyet Orbán és populista kormánya az európai értékeket figyelmen kívül hagyva, nagydolgaként végzett itt az utóbbi években.

A menekültek kriminalizálásával, és ahogy egy vitanapon köpködtek a kormányfő csápolói a bevándorlókra, gyűlölethadjáratot indítottak a menekültek ellen. Az egyetlen dupla nullás ország vagyunk, ahol sem a konfliktuszónákból, sem Olaszországból és Görögországból áthelyezett menekülteket nem fogadunk be. Ez derült ki már idejekorán az uniós belügyminiszterek ülésén Brüsszelben. Szépen vagyunk, nem mondom, nyilván keresztényi könyörületességből, mi más miatt is tett volna így ez a mostani illiberális kormány.

„(3) Magyarország – ha sem származási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet – kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiket hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy az üldöztetéstől való félelmük megalapozott. „(Magyarország Alaptörvénye XIV. cikk)

Fából vaskarika. Alaptörvény ide, vagy oda, Orbán és az ő világnemzeti, fél ázsiainak is mondott rendszere nem először mutatja ki a foga fehérjét. Hogy az árnyékszék egyébként mit jelent, nem kell magyarázni. A bizonyítványt ismét kiállítottuk magunkról. Fekete seggűként ülhetünk nagydolgunkat végezni a kormányunk által felállított pottyantós budin. Ez most a magyar módi.

Orbán – támogatásuk növelése, illetve annak megtartása érdekében – populista intézkedéseket hozott a menekültkérdésben is. Ma reggeli, szokásos rádiós megszólalásában megerősítette: „Nincs szükségünk közös európai menekültpolitikára és nincs szükségünk közös európai menekültügynökségre, abból csak káosz, baj és szenvedés lesz“, mert, hogy „Mi az illiberális megközelítés hívei vagyunk”– tette hozzá.

A jobboldali kurzus idehaza nagy ívben letojta még őszentségének, Ferenc pápának figyelmeztetését is, aki az alábbiakat mondta: „ Arra hívok fel mindenkit, hogy kérjen megbocsátást Istentől azon emberek és intézmények számára, akik bezárják az ajtót, a jobb életet, a családot és védelmet keresők előtt“. Na, majd a KDNP idehaza értelmezi ezt a mondatot, Bayer Zsolt pedig, ötös számú párttagkönyvesként hozzá is tette szokás szerint a magáét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.