2017. július 22., szombat

EZEK A PLAKÁTOK NEM TŰNNEK EL NYOMTALANUL

ÁTLÁTSZÓ - DO TOHO BLOG
Szerző: Szőke Dániel
2017.07.21.


A harmadik Orbán-kormány egyik legjellemzőbb eszköze, hogy nem csak saját tévéiben, rádióiban és újságaiban terjeszti a kormánypropagandát, hanem időről időre teleplakátolja Budapest és az egész ország utcáit az általa igaznak vélt, vagylegalábbis a néppel elhitetni kívánt, egybites üzenetekkel.

Ezek a plakátok nyilvánvalóan csak a Fidesz táborához szólnak, nem él olyan bizonytalan szavazó az országban, aki azért fog 2018-ban a kormánypártra szavazni, mert meggyőzte, hogy Orbán Viktor előbb üzent Brüsszelnek, majd meg is állította azt, vagy mert azutcán olvasta, hogy Magyarország erős és büszke. A tábor erősítésére viszont tökéletesen alkalmasak az üzenetek. Ez a módszer alapvető része a politikának, minden párt fontos feladatának tekinti, hogy egybentarts a a szavazóbázisát, közös identitást, közös szellemiséget adjon neki, és az is bevett gyakorlat, hogy mindehhez egy közös ellenségképet mutat meg, vagy gyárt le a bázis számára.

Az már más kérdés, hogy a Fidesz mindezt túlhatalmának maximális alkalmazásával teszi, elképesztően sok pénzből, az összes törvényes eszközt bevetve. Ez viszonylag tág kereteket jelent, hiszen a legtöbb törvény elfogadása kizárólag rajtuk múlik, a maradékból, azaz a zavartalan plakátpropagandát bármekkora mértékben is akadályozó kétharmados törvényekből pedig, ha kell, feleset csinálnak, csak hogy biztosan átmenjenek a parlamenten. Ez a módszer így már nagyon messze van a tisztességes politizálástól, nem igazán férbele a többpártrendszerek sajátjának nevezhető korrekt versenybe, az meg egyenesen cinikus, hogy mindez társadalmi célú hirdetés címszó alatt zajlik.

A legújabb, Soros György arcképével kikerülő plakát azonban egy teljesen más kategória. A fenti állítások ugyanúgy igazak erre a kampányra is, ez a fajta kommunikáció azonban messze túlmutat a tábor összetartásán, és a tisztességtelen politikai versenyen is. Mély, működő üzenet.

Arról van szó, hogy kevesebb mint egy évvel a választások előtt a Fidesznek valami még erősebb, még hatásosabb eszközhöz kellett nyúlnia, mint a korábbiak, ezért olyan ellenségképet választott, ami társadalmilag mélyen beágyazott, széles tömegeket lehet vele riogatni, és gyakorlatilag semmilyen bizonyítást nem igényel: a gazdag, befolyásos zsidó képét, aki végtelen hatalmának köszönhetően tönkreakarja tenni az országot.

Az antiszemitizmus vitathatatlanul jelen van a magyar közbeszédben, és az emberek nagy százalékának gondolkodásában, ennél fogva lehet rá politikai üzeneteket építeni. Ehhez a lépéshez azonban egy olyan párt kell, amelynek nincsenek gátlásai a történelem legszennyesebb és legembertelenebb időszakából választani eszközöket a választási előny érdekében. Egy olyan párt, amely sem saját polgárainak alapvető emberi jogai, sem saját országának múltja iránt nem érez felelősséget, ha a kormányalakítás a tét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.