2017. július 31., hétfő

FÉLELEM ÉS RESZKETÉS MAGYARORSZÁGON

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Szerző: Lázár Gergő
2017.07.31.


A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke, Menczer Tamás szerint az elmúlt évtizedekhez képest most a legrosszabb a biztonsági helyzet Európában, ezért minden külföldre utazó magyar számára javasolják a regisztrációt a konzuli szolgálat honlapján. Mint figyelmeztetnek, 2015 óta több mint 300-an haltak meg terrortámadásokban Európa szerte. A konzuli szolgálat honlapján azonban keresve sem találunk egy nyugat-európai országot sem, így felmerül a kérdés, mire is gondolhattak a külügyminisztériumnál? Ugyanis mint ismertették, azok az országok, melyek nincsenek besorolva, biztonságosnak minősülnek.

Nyugat-Európában az elmúlt években valóban megszaporodtak a terrortámadások, azonban kissé érthetetlen a kormány hirtelen riogatása. A hazai élet bőven nevezhető veszélyesebbnek, ugyanis a terrortámadásokban elhunyt 300 emberrel szemben, az elmúlt években több ezer honfitársunk halt meg kórházi fertőzésekben. Ez a kormány részéről semmi más, mint egy megfélemlítés és ellenségkép gyártás. Ugyanis továbbra is okokat kell adni a híveknek arra, hogy miért is szavazzanak az országot saját terrorja alatt tartó kormánypártra. Ugyanis ők azok, akik megvédik a szegény magyarokat, akik félve teszik ki lábukat a kerítéssel körülhatárolt Magyarországról.

Brüsszel és Soros után most már Európától is megvédenek bennünket, ugyan erre senki nem kérte őket, de ők ezt feladatuknak érzik. Bejárva Nyugat Európa több országát is, állíthatom, hogy soha nem éreztem magam veszélyben. Sem Angliában sem Spanyolországban, pedig bőséggel akadnak bevándorlók mindkét országban, így minden okom meglehetne a rettegésre. Ugyanis mint Orbán korábban kifejtette :

Minden terrorista migráns

A falak már állnak Magyarország határain, a Soros valamint Brüsszel elleni háború pedig nagyüzemben folyik. Az ellenségkép kialakítása több mint sikeres, a hívőknek elég egy név vagy arc, és máris megkezdik a rettegést. Noha soha nem tapasztalták meg az állítólagos No Go zónák brutális valóságát, vagy a hordákban mindenkit megerőszakoló migránsokat, mégis készséggel elhisznek mindent amit a nagy vezető, vagy egyik szervezete állít.

Magyarország a hivatalos rettegők és megfélemlítettek országa lett. A valóságban a félelemben élők tízezrei azok, akik soha nem tapasztalták meg a határon kívüli létet. És talán már soha nem is fogják megtudni, mi az amit veszítettek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.