2017. július 3., hétfő

GYURCSÁNY-BOTKA KETRECHARC: TOTÁLISAN BELEBUKHAT A BALOLDAL A SAJÁT HÜLYESÉGÉBE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.07.03.


A Republikon Intézet júniusi közvélemény-kutatása alapján mind az MSZP, mind a DK támogatottsága esett a múlt hónaphoz képest, míg a Fidesz erősödött a pártválasztók között. Úgy néz ki, hogy Botka sem tudja megmenteni a vegetáló pártot a vereségtől, sőt, a Gyurcsánnyal való állandósult üzengetés teljesen tönkreteszi mindkét pártot.

Csak a bizonytalanok aránya növekedett júniusban az előző hónaphoz képest, a teljes népességen belül. Egyik párt sem tudta növelni a támogatottságát. A bizonytalanok aránya viszont 7 százalékponttal növekedett.

A pártválasztók között jelentősen, 4 százalékponttal emelkedett a Fidesz támogatottsága (45-ről 49 százalékra). A magyarázat szerint, bár több lett a bizonytalan, nem a kormánypárt hívei bizonytalanodtak el, hanem a baloldali és liberális pártok támogatói. mindez azt jelenti: hiába rántotta vissza Boka az MSZP-t egy fatális hibától(tudniillik, hogy a plakáttörvényben együtt szavazzanak a Fidesszel), a szavazók mégsem adtak több bizalmat az utóbbi választásokon levitézlett szocialistáknak. A számok is ezt mutatják: májusról júniusra a teljes népességben 3, a pártválasztók között pedig 2 pontot esett a szocialisták támogatottsága.

Korbábban is megírtuk, hogy a választók nem kíváncsiak a Gyurcsány-Botka marakodásra, és itt az eredmény: a DK is támogatókat veszített május óta (a teljes népességben és a pártválasztók között is 2-2 százalékponttal választják kevesebben).

Gyurcsány Ferenc pártja a Republikon havi kutatásainak kezdete óta most először nem éri el az 5 százalékot a pártválasztók között, és az LMP is először előzi meg a DK-t...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése