2017. július 5., szerda

HOGY AZ A MAGASSÁGOS ÉG NEM SZAKAD MÁR LE EGYSZER

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.07.04.


Miközben rohad az ország, a középosztály brutálisan lemaradt a felső tízezertől, miközben szép hazánk tíz legelmaradottabb régiójának nyomorfalvaiban akadnak olyan családok, amelyek gyakorta a dögkútból szerzik be az ebédre, vacsorára valót (és az a sanda gyanúm, nem költői túlzás ez), miközben a kivándorlás miatt 200 ezres nettó kezdőfizetéssel és lasszóval toborozza a BKV a buszsofőröket, miközben kevés a beruházás, nincs piaci verseny, amely innovációra kényszerítené cégeket, és legalább egy évtizede nem nőtt a termelékenység, az egy munkaórára jutó GDP pedig 2010 óta nem mozdul, a kormánypárt szórakoztatja a nagyérdeműt.

Az egyik kedvenc szórakozásuk nekik – Soros György nevetése mellett, vagy azzal szoros összefüggésben – a Jobbik basztatása. Ha éppen nem Orbán ótvar, lábszagot árasztó parlamenti személyeskedéseit kell hallgatni (most pont nem kell, mert a jól megérdemelt pihenőszabadságukat töltik az elvtársak két diktátorlátogatás/fogadás között), akkor Kágébéláznak.

A Jobbik (oroszoknak) kémkedéssel és újabban költségvetési csalással és okirathamisítással gyanúsított európai parlamenti képviselőjéről a Magyar Idők nevű tökig kormánypárti, közpénzből fenntartott és mindig kiválóan jól értesült szennylap írta meg kedden vadhajnalra virradóra (és jól át is vette a komplett sajtó), hogy sajnos nem tudják kihallgatni, mivel Abháziában gyógykezelik, eme szakadár országból pedig még nemzetközi körözéssel sem lehet hazahozni.

Eltelt néhány óra, Kovács Béla pedig Habony Árpádot megszégyenítő eleganciával posztolta Facebook-oldalán, hogy köszöni, jól van, nem gyógyul ő, nem is bujkál, hanem keményen dolgozik Brüsszelben (mondjuk, menetrend szerint most éppen Strasbourgban kellene tartózkodnia, de mindegy is). Ergo a Magyar Idők nevű, médiának csúfolt fostenger hazudott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.