2017. július 18., kedd

INDULÓBAN A LAKÁSLOTTÓS ÚTHENGER

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2017.07.18.


Az idén tavasszal kapta meg az engedélyt az első és egyelőre egyetlen szervező, aki Nemzeti Otthonteremtési Közösséget (NOK) indíthat. Valójában még ilyen közösség nem indult, de már nagyban toboroznak hozzá ügynököket. Már nagy ingatlanközvetítő is beszállt.

Pontosan három hónapja indulhatott hivatalosan is útjára a nemzeti lakáslottónak is „becézett” konstrukció, a NOK. (Jellemzőinek a törvényben lefektetett részleteit itt szedtük össze.) Lényege röviden az, hogy visszahozták az egykor hosszan üldözött fogyasztói csoportokat, amelyek keretében licit és sorsolás útján választják ki azokat, akik gyorsan juthatnak pénzhez lakáscéljuk megvalósításához.

Az Otthon Centrum hitelközvetítője (OCHC) közleményben hívta fel a figyelmet „izgalmas” lehetőségként a NOK-ra. Mint állították: ez „kedvezőbb feltételekhez juttathatja a hitelfelvevőt, mintha csak a fogyasztóbarát termékben gondolkodna”.

Gondolkozzon, ne csak az ügynökre hallgasson!


Az OCHC hangsúlyozza, hogy a NOK termék jelentős önerő nélkül elkezdhető „vagyonképző forma”, tehát csak havi részletbefizetésekkel vehető új építésű ingatlan. A szerződéses érték pedig kiegészül 30 százalék, maximum 4,5 millió forint állami támogatással. Szerintük három év után van esély azonnali vásárlási jogosultságot kapni. Azzal kalkulálnak, hogy egy 39,5 millió forint értékű családi ingatlan megszerezhető havi 148,33 ezer forint befizetést vállalva. A NOK fizetési részleteit táblázatban foglaltuk össze:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.