2017. július 2., vasárnap

"KELL EGY CSAPAT"

JOGÁSZ BLOG
Szerző: Dr. Sándor Zsuzsanna
2017.07.01.


A „Régi idők focijában” mondta Minarik Ede mosodás ezt az azóta szállóigévé vált mondatot.

Szerintem is kell csapat, egy jogász-csapat, de legalább egy árva jogász, aki megsúgná az egyébként joggal felháborodott pártoknak, hogy mikor miért, hogyan kell feljelentést tenni.

Történt a minap, hogy Toroczkai László, Ásotthalom hírhedt jobbikos polgármestere azzal kérkedett a Facebook-on, hogy egy „migráns-csoport” a határon felállított dupla kerítésen átjutva behatolt Ásotthalom területére. „Nem tudták azonban, hogy a mi mezőőrségünk mindig éber” – írta. Bejegyzését fotókkal is illusztrálta. Ezeken részben térdelő, részben hasonfekvő emberek és egy UNHCR (ENSZ Menekültügyi Főbiztosság) feliratú hátizsák látható. A képek alapján erősen gyanítható, hogy a menekültek nem jószántukból feküdtek a földön.

Szigetvári Viktor (Együtt) önbíráskodás és kényszerítés gyanúja, a Párbeszéd – pontosabb megjelölés nélkül – bántalmazás miatt tett feljelentést “Toroczkai László és neonáci „bandája'” ellen.

Mindenekelőtt tisztázzuk: a jogban az önbíráskodás merőben mást jelent, mint a köznapi beszédben. A Btk.-ban a vagyon elleni bűncselekmények közt van a helye. Az erőszak, vagy fenyegetés csak akkor minősül önbíráskodásnak, ha azt „jogos, vagy jogosnak vélt vagyoni igény” érvényesítése érdekében alkalmazzák. Vagyis nem lehet önbíráskodás az, ahol a történetben nincs szerepe az anyagiaknak. A kényszerítés pedig csak akkor állapítható meg, ha más – annál akár enyhébb, akár súlyosabb – bűncselekmény nem valósult meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése