2017. július 29., szombat

KEMÉNY: AKINEK JOBB A KAPUSA, AZ NYERI

INDEX
ÁGHASSI ATTILA
2017.07.29.


Hazai pályán az olaszok nyertek már világbajnokságot vízilabdában 1994-ben, Magyarország lehet a második. Az első csapat lehet, amelyik itthon vb-t nyer.

2013 után idén ismét világbajnoki döntőt játszik a magyar férfi vízilabda-válogatott. Négy éve első nagy nemzetközi tornáját a frissen kinevezett Benedek Tibor megnyerte, Märcz Tamás is ugyanerre készül, aki tavaly decemberben váltotta Benedeket.

Märcz játékosként Európa- és olimpiai bajnok, az 1998-as vb-döntőben viszont vesztes csapat tagja volt, a spanyolok nyertek akkor, most szakvezetőként javíthat.

A döntőben az a Horvátország lesz ellenfél, amelyik a nehezebb úton került be, mert az olimpiai harmadik olaszok után (12-9) az olimpiai bajnok Szerbiát (12-11) is felül tudta múlni. A 12 lőtt gól önmagáért beszél, fontos adat.

A két válogatott sok nagy csatát átélt már, négy éve a Varga testvérek nagyszerű összjátékával (11-10) nyertünk egy góllal az elődöntőben, miközben Nagy Viktor két büntetőt is hárított.

A szövetség elnökétől, a korábbi kapitány Kemény Dénestől azt kérdeztem először, mit gondol, melyik korábbi nagy ütközetre hasonlít majd a szombat esti a Margitszigeten...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.