2017. július 26., szerda

KÖZPÉNZEN "ETETETT" FIDESZ-KLIENTÚRA

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Budácsik Lajos
2017.07.26.


Jövőre döntenünk kell arról, hogy milyen országot akarunk? Olyat, ahol kevesek kiváltsága a jólét, vagy egy igazságosabb, szolidárisabb, a kisembert is teljes jogú állampolgárnak tekintő hazában szeretnénk élni.

A Fidesz 2010 – ben, a választások megnyerése után, olcsóbb, takarékosabb, hatékonyabb államot ígért. Orbán Viktor úgy fogalmazott, Varga Mihállyal és Navracsics Tiborral közös sajtótájékoztatóján – még a kormánya megalakulása előtt –, hogy„kevesebb mint feleannyi emberrel fogunk dolgozni”. Varga Mihály, aki akkor a Miniszterelnökség vezetője lett, egyenesen azt állította, hogy az új hivatalnak jelentősen kisebb létszáma lesz, mint a leköszönő kormányfő körül, akkor állományban lévők száma.

Varga Mihály korábban már a Medgyessy kormányt is ostorozta, a pazarlás miatt:

„Azt gondolom, hogy az emberek egy választási ígéretre is szavaztak akkor, amikor tavaly döntöttek. Ehhez képest gyökeres fordulat van a kormány magatartásában. Jelentős mértékű tehernövekedés van. És ha most egy picit hátrább lépünk és távolabbról szemléljük a képet, akkor azt tapasztaljuk, hogy a korábbi ígéretek, tehát a kisebb, takarékosabb állam helyett most egyre inkább az a helyzet alakul ki, hogy az állam egyre többet szed be, egyre több bevételre van szüksége, miközben az állami szolgáltatások minősége romlik. Egyre kevesebbet nyújt az állam.” (Varga Mihály az InfoRádió Aréna műsorában 2003.08.26.)

A Fidesz több mint hét évet töltött eddig hatalomban. A korábbi választási ígéreteiket régen elfelejtették – akkor sem gondolták komolyan –, s zsákszámra öntik a közpénzt a haverok zsebébe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.