2017. július 13., csütörtök

LAKCÍM NAPLÓK - 5. RÉSZ

A VÁROS MINDENKIÉ BLOG
Szerző: AVM
2017.07.13.



A lakcím nélküliség és a lakcímbejelentésből adódó nehézségek a lakhatási válság egyik egyre jobban látható, százezrek életét megkeserítő következménye. Az, hogy valaki nem tud bejelentkezni oda, ahol lakik, nagyon súlyos következményekkel járhat arra, hogy mennyire tud élni állampolgári jogaival és milyen – amúgy neki járó – szolgáltatásokból és ellátásokból esik ki. Mivel ezzel a kérdéssel évek óta kiemelten foglalkozunk, A Város Mindenkiét és az Utcajogászt is évente több százan keresik fel lakcímmel kapcsolatos problémák miatt. Sorozatunk második részében beszámolunk arról, milyen ügyekben keresnek fel minket és mi milyen megoldásokat tudunk javasolni 2017 júniusában.

Kérdés: Budapesten lakom lányommal egy bérelt lakásban. A család régi ismerőséhez egy másik városba vagyunk bejelentve lakóhelyre, a jelenlegi albérlet pedig tartózkodási helyként van feltüntetve, mivel a lakástulajdonos csak ehhez járult hozzá. A családi ismerős időközben jelezte részünkre, hogy oldjuk meg a kijelentkezést, ugyanis eladja a házat. A lányom elment az okmányirodába, ahol közölték vele, hogy a lakcímbejelentőn NEM szerepelhet CSAK TARTÓZKODÁSI cím. A lányom röviden vázolta a helyzetet, erre közölték vele, hogy menjen el egy hajléktalanszállóra, ott igazolnak lakóhelyet. Milyen megoldást tudnak javasolni?

Válasz: Köszönjük szépen a megkeresését. Sajnos ez így van, lakóhely nélkül nem szerepelhet tartózkodási hely a lakcímkártyán. A bérelt lakáshoz van egyébként szerződésük? Mert ha igen, és két tanú aláírta, akkor joguk van ahhoz, hogy lakóhelyre bejelentkezhessenek. Erről itt talál további információ.

Nagyon fontos, hogy mindenkinek ott legyen a lakcíme, ahol valójában él és ehhez joguk is van, amit érvényesíteni kell.

Kérdés: A honlapjukon megjelent cikk alapján érdeklődni szeretnék, hogy mik a legfőbb hátrányai, ha nincs Magyarországon lakóhelyem?

Válasz: Köszönjük szépen a megkeresését. Az lakóhely hiánya nagyon sokféle ügyintézés során okozhat problémát, de különösen az egészségügyi és szociális ellátások területén. 

Ezekről itt olvashat bővebben:

http://utcajogasz.hu/2016/11/20/az-alapveto-jogok-biztosahoz-fordultunk-a-lakcim-nelkuli-csaladok-ugyeben/

http://utcajogasz.hu/2016/03/03/legalabb_kilencvenezer_ember_van_bizonytalan_lakcim_helyzetben/

http://utcajogasz.hu/2015/11/07/utmutato_hajlektalan_embereknek_az_egeszsegugyi_ellatasokhoz/


Kérdés: Jó napot! A gyermekeim lakcímkártyáján még annak a krízislakásnak a címe van, ahol korábban laktunk, de valójában már ki vannak jelentve. Nekem egy hajléktalanszálló az lakóhelyem és a tartózkodási címem a volt albérletünk, de már onnan is kijelentettek. Emiatt nem tudom elintézni a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, mert egyik helyen sem lakunk. Hiába pályázunk lakásra, emiatt az sem sikerül. Mit csináljunk, hogy legyen lakcímünk? Most olyan albérletben vagyunk, ahol nem írtunk szerződést. Úgy lakunk itt, mintha baráti alapon laknánk itt, és a tulajdonos kijelentette, hogy nem ír alá semmit. Így nem tudok semmit intézni. Sajnos nincs ismerősünk, akihez be tudnánk jelentkezni és a tulajdonost pedig nem akarom győzködni, mert nincs innen hova mennünk. Amikor idejöttünk, megmondták, hogy nem írnak alá semmit, és nem szeretném, ha baj lenne belőle.

Válasz: Nagyon sajnáljuk, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerültek. Sajnos úgy tűnik, hogy ha a tulajdonos nem győzhető meg, hogy aláírja a lakcímbejelentőt és ismerőshöz sem tudnak bejelentkezni, akkor semmilyen más „megoldás” nem maradt az Önök helyzetének rendezéséhez, mint település szintű lakcím létesítése...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.