2017. július 16., vasárnap

MACRON MINT A NEOLIBERALIZMUS LEGFELSŐBB FOKA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Balázs Gábor
2017.07.16. 


Végeredményében a magunk baloldali szempontjából egyetlen igazi reményt fűzhetünk a Macron-féle polgárkirálysághoz: azt, hogy a lepel lehull, a rendszer természete oly láthatóvá válik, mint még soha. Igen, a tőke uralkodik.

Ma már látszik, hogy az ún. neoliberalizmust talán nem is politikai-ideológia tartalma és gyakorlata definiálja a leginkább, hanem egy viszonylag egyszerű tény: ez a minden korláttól megszabadult tőke uralmának korszaka.

Ennek politikai felépítménye kezdetben a kemény jobboldal volt (főleg az angolszász országokban: Reagan, Thatcher), majd a politikai váltógazdaság logikájának megfelelően, no meg azért, mert ez a kemény jobboldal, túl azon, hogy irgalmatlan kuplerájt hagyott maga után mindenfelé, mélységes undort keltett egy idő után, jött a „megújult baloldal”. A „harmadik út”, a Neue Mitte, a szociálliberalizmus, azaz a neoliberalizmus rendszerré válása: ha jól emlékszünk, maga Thatcher mondta, hogy legnagyobb győzelme a New Labour és Tony Blair volt. Mi lehet nagyobb diadal annál, mint hogy a legnagyobb ellenfeleink veszik át elveinket és gyakorlatunkat? Ezzel vált a neoliberalizmus valóban korszellemé és persze uralkodó gyakorlattá.

Mára a szociálliberalizmus után nem maradt más, csak por és hamu.

A nagy baloldali pártok vagy annyira meggyöngültek, hogy képtelenek egyedül választást nyerni, vagy egyenesen marginalizálódtak – még Corbyn Labourjének ellenpéldája is ezt igazolja: a párt élesen balra fordult, ezzel tudta megállítani a hanyatlást. Végül is az utolsó utáni esély éppen a francia Szocialista Párt 2012-es győzelme volt: a bukás mérete, végtelen kisszerűsége és kínossága meg is mutatja, hogy milyen mély volt az illúzió és a félreértés, mely ezt a pártot és elképesztően üres, tehetségtelen vezető gárdáját egy pillanatra a hatalomba segítette.

Nem véletlen, hogy az Hollande/Valls szociálliberális-rendpárti évek igen csúnyán érnek véget. Jellemző a helyzetre, hogy a volt miniszterelnök Manuel Valls egy radikális baloldali jelöltnővel, Farida Amranival került szembe a parlamenti választások második fordulójában. A hölgyet támogatta a baloldal jó része, míg Vallst a választókörzet jobboldali polgármesterei (Macron, ha nem is támogatta, de nem indított ellene jelöltet), és például Serge Dassault, jobboldali szenátor, fegyvergyáros, a keményen konzervatív Le Figaro napilap tulajdonosa, egyébként számtalan jogilag is igen kétes ügy főszereplője... A volt miniszterelnök végül centikkel futott be, ma már persze az „elnöki többség” büszke tagja – bár ellenfele csalás miatt fellebbezett.

Másik oldalról a szociálliberalizmus bukásával párhuzamosan jött „a populista veszély” (jobb- és baloldali, mert a „politikai paletta két széle összeér”), nem maradt más megoldás, mint valamiféle nagykoalícióban folytatni a neoliberális politikákat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése