2017. július 20., csütörtök

MAGYARORSZÁG HELYE A TRANSZATLANTI HÁROMSZÖGBEN

ÁTLÁTSZÓ - PC BLOG
Szerző: PCblog / DÉRER MIKLÓS
2017.07.20.


Miközben az Egyesült Államokkal, „a legfőbb világi hellyel” ellentmondásossá vált Magyarország viszonya, egyre csökkennek az egymást követő Orbán-kormányok manőverezési lehetőségei – írja vendégszerzőnk, DÉRER MIKLÓS, külpolitikai elemző. 

A NATO-t 1949-ben világos, közvetlen és kézzelfogható fenyegetés ellensúlyozására és elhárítására hozták létre eredeti alapítói, a tizenkét atlanti ország. A szövetség az Egyesült Államok vezetése és nukleáris védőernyője alatt, a „mindenki egyért, egy mindenkiért” kollektív védelmi doktrínáján (az alapító szerződés nevezetes 5. cikkelyén) alapult, és élte meg sikeresen a Szovjetunió megszűnését 1991-ben.

Nem csoda tehát, hogy a kilencvenes évektől folyamatosan foglalkoztatta a szövetséget az új helyzetnek megfelelő identitás kialakítása. Ezt végül az eredeti földrajzi érvényességi köréből is kilépve, a biztonságnyújtó szerepben, a stabilitás kiterjesztésében, az új tagok konszolidáló célzatú felvételében, a partnerek magához vonzásában találta meg. Ha viták, bukdácsolások közepette is, de a „valami elleni NATO” „valamiért NATO”-vá kezdett átalakulni.

Az új identitás egyik központi eleme – a bővítésben megjelenő stabilitás-kiterjesztés – paradox módon súlyos biztonsági kockázatot is hordozott. Az orosz határokig terjeszkedő Szövetség előhozta Moszkva hagyományos félelmeit, frusztrációit és fenyegetettségérzetét. Az orosz külpolitika fokozatosan eltávolodott az együttműködés eredeti gondolatától, és ellenlépésként a Nyugat felé törekvő egykori alárendelt környezete rovására is visszaállítani igyekszik elveszett hatalmi státusát. A hidegháborús bipoláris szembenállás viszonylagos, majd a rövid ideig tartó unipoláris világ tényleges stabilitásának időszakát gyorsan változó geopolitikai képletek bizonytalanságai követik. A kihívások megsokasodása egy időben jelentkezik és teszi kiszámíthatatlan veszélyekkel terheltté a lehetséges megoldási kísérleteket és azok hatásait.

Mialatt 2014-ben az atlanti szövetség nyugodtan készülgetett unalmasnak ígérkező soros csúcstalálkozójára, hirtelen minden megváltozott: az átrendeződések mind Európa keleti szélén (Ukrajna és a Krím), mind a Közel-Keleten (az Iszlám Állam terjeszkedése miatt) új minőséget hoztak. A nemzetközi jogot felülíró orosz beavatkozás és területszerzés, valamint a proxykkal vívott permanens polgárháború a termékeny félhold országaiban a katonai fenyegetések újbóli felbukkanását jelentette. Mindez alapjában vetett véget a folyamatosan zajló doktrinális vitáknak a NATO-ban és (egyesek megkönnyebbülésére) a Szövetség visszatérhetett eredeti stratégiájához, az elrettentéshez és a feltartóztatáshoz. A helyzetet ugyanakkor bonyolítja a menekült- és a migrációs válság, valamint a terrorizmus mindennapivá válása, amely kihívásokra a katonai szervezet a határozott szándék megléte mellett sem alakíthatta még ki megfelelő válaszát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése