2017. július 31., hétfő

MEGBUKOTT LÁZADÁS EURÓPÁBAN

NÉPSZAVA ONLINE - SZABAD SZÓ
Szerző: Boros Tamás
2017.07.29. 


A tavalyi év világpolitikai eseményei még a politikától megfáradt, semmin meg nem lepődő, sokszor cinikussá váló embereket is megrázták egy pillanatra. Néhány hónap alatt sokkolta a közvéleményt a Nagy-Britanniát az Európai Unióból kiléptető népszavazás, a török elnök elleni puccskísérlet és az annak apropóján történt brutális megtorlások, a rendszeres terrortámadások, az osztrák elnökválasztás újabb és újabb fordulatai, és Donald Trump amerikai elnökké választása. Mindezek tükrében, inkább szóhasználatában, semmint tartalmában volt meglepő Orbán Viktor miniszterelnök 2016 decemberi jóslata, amelyben azt mondta: „meggyőződésem, hogy 2017 a lázadás éve lesz (a status quo ellen - B. T.). Hogy ezt a lázadást aztán leverik-e vagy sem, az egy másik történet”.

A jóslat nem vált be

2016 végén a politikai megfigyelők jelentős része a miniszterelnökhöz nagyon hasonlóan érezte a helyzetet: amíg a populisták, az EU-ellenesek, az autoriter típusú vezetők népszerűsége szárnyalt, addig a jobbközép és balközép politikusok vergődtek, az európai uniós vezetők pedig egyik krízisből a másikba sodródtak. A politikai esélylatolgatók emiatt mind nagyobb túlzásokba estek, azt vizionálva, hogy 2017-ben a szélsőjobboldal, vagy legalábbis az Orbán-féle populista irányzat veszi át a hatalmat Hollandiában, Olaszországban és Franciaországban, valamint dominálja majd a politikai közbeszédet Németországban is. És bár még csak nyolc hónap telt el az évből, azt jól láthatjuk, hogy ezek a jóslatok tévedtek, az áttörés elmaradt. Hollandia jobbközép kormánypártja újra bizalmat kapott, Franciaországban az Európa-párti és liberális elnökjelölt győzött, Olaszországban a baloldali kormánypárt a helyén maradt, Németországban – kis túlzással - pedig lassan el is felejtik, hogy a választásokon indul egy olyan párt is, amelynek Alternatíva Németországért (AfD) a neve. A populisták az idén eddig minden megmérettetésen elbuktak, és a következő hónapokban ez a trend folytatódni fog. 2017 nem a lázadás, hanem a liberális demokrácia éve Nyugat-Európában.

Miért alakult így? Miért tévedtek a borúlátók, miért fogott ennyire mellé a miniszterelnök, miért vesztettek végül a populisták? Alapvetően négy tényezőt érdemes kiemelni.

Az egyik legfontosabb – mint a politikában oly’ sokszor – a gazdaság. Az utóbbi évtizedben először fordul elő, hogy mind a 28 uniós országban beindult a gazdasági növekedés, és ez folytatódik. A foglalkoztatottság és a lakossági fogyasztás nő, a munkanélküliség zuhan, az eladósodottság csökken. A korábbinál pozitívabb gazdasági kilátások természetesen a tradicionális pártokat, nem pedig a „lázongókat” erősítik.

A második fontos elem a menekültválság – vagy legalábbis Európából látható következményeinek - enyhülése. Az idén egyedül Olaszországnak kellett megbirkóznia nagyobb számú újabb menekült elhelyezésével, a többi országban rendezettebb lett a helyzet – a Törökországgal kötött paktum, az erőteljes határmenti rendészeti jelenlét és a sorozatos visszatoloncolások révén. Ehhez kötődik a „lázadás” megállításának harmadik összetevője, a centrista pártok stílusváltása. Minden sikeres centrista párt politikájában megjelent a bevándorlás szigorúbb kezelése, valamint a társadalmi rend erősítése. Fontos azonban kiemelni, hogy ezek a pártok politikájuk korrekciójától nem váltak sem populistává, sem szélsőségessé, ugyanis továbbra sem jellemzi őket az idegenekkel vagy az iszlámmal szembeni tudatos konfliktus- és gyűlöletkeltés, továbbra sem határozzák meg magukat a „nép” kizárólagos képviselőjeként az elittel szemben. A jobb- és balközép centrista pártok alkalmazkodtak ugyan a megváltozott politikai környezethez és igényekhez, de eközben a „lázadó” ellenfeleikkel ellentétben nem adták fel sem Európa-pártiságukat, sem a liberális demokrácia értékeivel kapcsolatos meggyőződésüket.

Az európai populista pártoknak végül az sem kedvezett, hogy nem hozott látványos eredményeket 2016 két nagy szimbolikus elitellenes eseménye – a Brexit-népszavazás és Trump megválasztása –, és láthatóan inkább a káosz, semmint a rend erősödött az angolszász országokban. Az EU-ból való kilépést szorgalmazó brit politikusok látványos zavara a népszavazás után, az elhúzódó Brexit-tárgyalások, vagy Trump eddig eredménytelen politizálása azt a következtetést sugallhatta a jelenlegi világrend kritikusainak, hogy „bár nem tetszik a rendszer, de az alternatíva sem jobb”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése