2017. július 6., csütörtök

MI A KÜLÖNBSÉG A RED BULL AIR RACE ÉS AZ AURÓRA KÖZÖTT?

REFLEKTOR BLOG
Szerző: Tálos Lőrinc
2017.07.06.


A Red Bull Air Race-et engedélyezni sem lenne szabad, mégis állami támogatás kap, az Auróra bezáratását pedig egy olyan törvény alapján rendelték el, amely alapján bármely budapesti szórakozóhelyet be lehetne záratni.

„A józsefvárosi jegyző a szervezett bűnözés elleni fellépésről szóló törvény alapján rendelte el az Auróra bezáratását. A döntés törvényellenes. A június 10-én nagy erőkkel kivonuló rendőrség semmi bizonyítékot nem talált szervezett bűnözésre, például kábítószer-kereskedelemre, mindössze egy maroknyi fiatalt csekély mennyiségű fűvel. Ahogyan ez bármilyen tetszőleges helyen történt volna” – írja a TASZ blogja.

Az LMP fővárosi képviselője, Csárdi Antal közleménye pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy „A 3/2013. (III. 8.) Fővárosi Közgyűlési rendelet a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról 6. paragrafusa kimondja, hogy nem adható közterület-használati hozzájárulás „olyan tevékenység gyakorlásához, amely a környezetre káros hatással lenne, a közbiztonságot vagy az egészséget veszélyeztetné”.”

Adott tehát két szabály, az egyiket figyelmen kívül hagyják, a másikat meg khm. „kreatívan értelmezik”, de annyira, hogy az alapján bármely tetszőleges budapesti szórakozóhelyet be lehetne záratni. Józan ésszel belátható, hogy ahová bulizni járnak, ott előfordulhat csekély mennyiségű fű a vendégeknél és minél többen járnak oda, annál valószínűbb, hogy elő is fordul. Ahogy az is elég egyértelmű, hogy minden helyen lehet verekedés és minél többet isznak a vendégek – és ugye olyan helyekről beszélünk, amelyek az ivásról szólnak, alkohol felszolgálásából élnek, erre lettek kitalálva – annál inkább. Ha bármely, egy szórakozóhelyen történt bűncselekményért magát a helyet a lehet bezáratni, akkor egy jó politikai és/vagy rendőrségi kapcsolatokkal bíró vendéglátóipari maffia tulajdonképpen kicsinálhatja az összes versenytársát. Az 1999. évi LXXV. törvény V. paragrafusa 1. bekezdésének ilyen tág értelemben történő használata alapjaiban veszélyezteti a jogbiztonságot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.