2017. július 26., szerda

MI MÁR NEM FOGJUK MEGÉRNI, HOGY AZ UNOKÁNK KÖP EGY NAGYOT, AMIKOR FELSZÁLL A REPÜLŐRE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2017.07.26.


Remekül haladunk, jól teljesítünk, csak hát háború van és ilyenkor hallgatnak a múzsák és a kormány reményei szerint az újságírók is hamarosan hallgatni fognak. Addig is, íme egy szép kis grafikon.

Remélem, mindenki jól látja és érti is, amit lát. Ha valaki mégsem, annak elmagyarázom. Épül a munkaalapú társadalom. A te gyereked, az én gyerekem, a postás gyereke nem fog továbbtanulni. Mert a családbarát magyar kormány inkább eteti ingyen a kölköket – nem ingyen, mert azt is te fizeted, meg én és a postás -, mintsem az oktatásra költene. És mert a családbarát magyar kormány ugyan utcára vitte az embereket a tandíj ellen és tényleg, nem is lett tandíj. Valami más néven vezették be a hússzorosát annak, amit az előző kormány akart volna tandíjként. Amit te, én és a postás még ki tudtunk volna nyögni, de a mostani évi fél-három milliót nem tudjuk kinyögni, mert nincs miből, mert a minimálbér alacsonyabb, mint a létminimum, mert az úristennek nem emelkedik az életszínvonal és mert nem is tud emelkedni, ha a gazdasági teljesítőképesség nem emelkedik. Az pedig nem fog emelkedni, mert gyakorlatilag a külföldi tulajdonban lévő összeszerelőüzemeken és a közpénzeket felzabáló, a magyar vállalkozásokat megfojtó strómancégeken kívül semmi nincs, amitől fejlődhetne.

De nem baj, mert ez így pont tökéletes. A te gyereked, az én gyerekem és a postás gyereke amúgy sem tud tanulni, éppen jók lesznek szalagmunkásnak, vagy minimálbérért zsellérnek Mészárosék földjére. Diplomája majd az Orbán-Lázár-Rogán és hasonló, ősi nemesi neveket viselő családok gyerekeinek lesz. Csak azoknak, akik hűségesen szolgálják a pártot.

Van azért jó hír is. Jó esély van rá, hogy mi már nem fogjuk megérni, hogy az unokánk köp egy nagyot, amikor felszáll a repülőre és elmegy olyan országba, ahol nem az Orbán nevűn múlik az ő jövője, hanem csak önmagán...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.