2017. július 19., szerda

MI VALÓDI CÉLJA A KIERŐSZAKOLT BRUTÁLIS BÉREMELÉSNEK?

KARVALYOK FÖLDJE BLOG
Szerző: Karvalyok Földje
2017.07.18.


Vajon megoldódik a munkaerőhiány a vendéglátás és turizmus területén azzal, hogy a kormány „brutálisan” megemeli a minimálbért? Kizárt, hiszen eddig sem kötelezte a szektor munkaadóit egyetlen jogszabály sem arra, hogy csak annyit fizessenek, amennyi a bérminimum, a munkaerő kereslet-kínálat mind a mai napig befolyásolja a fizetéseket még akkor is, ha a kormány ezt másképp látja. Ha tehát a vendéglős-panziós nem kap alkalmazottat a jelenlegi garantált bérminimumért (bruttó 180 ezer forint), akkor nyugodtan fizethet akár bruttó 240 ezret (vagy többet is) egy havi munkáért, az már más kérdés, hogy az egeket verő közterhek miatt ennek egy része zsebből zsebbe megy.
Akkor mire jó ez az egész, legyen majd negyedmillió a minimálbér cécó?
Kormányunk három okból ragadtathatja magát ilyen „munkavállaló-barát” megoldásra.
Az egyik a közelgő választási kampány: majd Orbán Viktor kiáll és elmondja, egyedül egymaga emelte meg a szektor dolgozóinak a fizetését, tessék hálásnak lenni és rá szavazni. Hülvely István. a Turizmus-vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság társelnöke ehhez asszisztál is ezerrel, az új kollektív szerződés módosítás meg bizonyítja, bizony kormányunk és az érdekérvényesítésért felelős társelnök is a topon van, az sem lenne csoda, ha óriásplakátokon osztanák meg nagyszerű történelmi tettük eredményét a választási időszakban.
A második ok az, hogy a szektorból még több eltapsolható adó és járulék érkezzen az államkasszába.
  • 180 ezer forintos bruttó fizetéses alkalmazott a munkaadónak 222.300 forintjába kerül, ebből a dolgozó nettó 119.700 forintot lát, az összes többi, azaz 600 forint pedig megy a költségvetésnek nevezett fekete lyukba
  • 240 ezer forintos garantált bérminimum esetén minden egyes alkalmazott 296.400 forintjába kerül havonta a munkaadónak, a dolgozó hazavisz 159.600 forintot, az állam pedig zsebretesz 136.800 forintot, ez munkavállalónként plusz 34.200 Ft biztos bevételt jelent havonta. És ezért az ég adta világon senki sem kap többet semmiből sem – a pincérnek és a recepciósnak ugyanúgy három hónapot kell várnia egy sima ultrahangra, egy hónapot egy vérvételre, a gyerekük iskolájába is ugyanúgy be kell vinni a kötegelt fénymásolópapírt meg a WC-papírt szeptemberben, ahogy a nyugdíjuk is csak egy kósza álom valahol a szivárvány alatt ott, ahol a koboldok aranya is van.
  • Ha pedig mindez még nem lenne elég, a munkáltatóktól azt is elvárják, hogy ne csak a kezdőknél illetve a minimumbéreseknél legyen emelés, hanem arányosan az egész szektorban, a bérpiramis minden területén. Majd megoldják valahogy, de nagy szemétládák lesznek, ha szolgáltatásaik árának emelésével inflációt gerjesztenek, legalábbis a kormánypropaganda szerint. És még ott van a fizetőképes kereslet is, ami ugyebár nem minden egyes esetben jelent egyet a gazdag turistákkal, bármennyire is ez világlig ki Hülvely szavaiból.
A harmadik ok a haveri kapitalizmusból a nem haverok eltüntetése – azaz a piactisztításra, versenyképesség növelésre és kifehérítésre hivatkozva a konkurencia kivéreztetése, csődbe kényszerítése...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése