2017. július 30., vasárnap

MINDENKI HÜLYE, IDIÓTA, ÚGYSEM EMLÉKSZIK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.07.29.


A korábbi szocialista-liberális kormányzat fizetőssé akarta tenni az egészségügyi ellátást, el akarta adni a legértékesebb vagyontárgyakat és fel akarta szabdalni a biztosítási rendszert. „Ezzel kellett szembefordulni 2008-ban, hogy világossá tegyük, az egészség nem üzlet” 

– ezt nem én találtam ki, hanem fényestekintetű Orbánviktorkirály mondotta még 2014-ben, amikor átadta Baján a Szent Rókus Kórház új épületét. Hogy Mikola doktor évekig ugyanezzel a szlogennel élesen támadott minden olyan kezdeményezést, amely a magántőke megjelenését tette volna lehetővé a szektorban, és hogy a Fidesz ugyanezzel a népbutítással feküdt keresztbe a vizitdíj bevezetésének, már olyan régen történt, hogy ki emlékszik.

Ettől függetlenül ezt az épületes gondolatot most mi sem teszi aktuálisabbá, mint az a jó hír, hogy Csányi ÖnerőbőloligarchaSándor bevásárolta magát a természetesen nem üzleti alapon működő magyar egészségügybe. A bank, borászat, vágóhíd, szalámigyár-tulajdonos, aki egyben a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is, immár az ország legnagyobb, magánkézben lévő gyógyító intézményében, a sportegészségügyi szolgáltatásokat is nyújtó Budai Egészségközpontban is érdekelt.

Csányi cége kevesebb mint 2 milliárd forintért cserébe az intézmény 60%-át birtokolja. ITT lehet részletesen olvasni arról, hogy a bankján keresztül Csányi miként jutott olyan információk birtokába, amelyek alapján végrehajtotta a tranzakciót. Mert az egészségügy nem üzlet, Csányi Sándor pedig arról ismerszik meg, hogy jótékonykodik, mint az állat, nekem meg tollas a hátam.

Az egész sztori legfontosabb összefüggései:
  1. A Budai Egészségközpont több éve foglalkozik sportsérülések műtétjével, rehabilitációjával, a futball-utánpótlás sérülésekre országos hálózatuk is van.
  2. Csányi Sándor az MLSZ elnöke, közvetlen rálátása van a futball és az egészségügy kapcsolatára: pontosan tudja, hogy az évi 200 milliárd forintnyi tao-pénzből évente mintegy 4-5 milliárd egészségügyi kiadásokra megy.
  3. Csányi megjelenése a magánegészségügyben pontosan akkor történik, amikor az állami fennhatóság alá tartozó Országos Sportegészségügyi Intézet (Sportkórház) helyzete a színfalak mögött dúló hatalmi harcok okán ingataggá vált. Azaz egyáltalán nem zárható ki, hogy valójában az állami intézet ellehetetlenítése folyik, ami a piac újraosztásának előszobája.
  4. A Sportkórház igazgatója Csányi volt iskolatársa, akit már el akartak hajtani a vérbe, de a mi drága jó nemzeti nagytőkésünk szót emelt az érdekében.
No, akkor rakjuk össze. Csányi véletlenül megtudta, hogy a Budai Egészségközpont jelenlegi kisebbségi tulajdonosa (Varga Péter Pál) OTP-hitelt akar felvenni azért, hogy akkori társtulajdonosát kivásárolja a nemüzletből. A jóember nem kapott hitelt, az OTP tulajdonosa viszont többségi tuladonossá vált az ország legnagyobb magánkórházában. Vágóhíd, kórház, mindegy...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.