2017. július 15., szombat

MUNKÁLTATÓI JOGOK

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2017.07.15.


Olvasom a mai újságban, hogy a nemzetgazdasági miniszter szerint „kellemes gond” a hazai munkaerőhiány, hiszen remek az a helyzet, ha egy országban 60 ezer üres álláshelyet tartanak nyilván. És az a cél, hogy a 300-600 ezer közötti inaktív népesség visszakerüljön az elsődleges munkaerőpiacra.

Fontos cél. Bár a „visszakerüljön” szót nem igazán értem, mert szerintem ők sosem voltak ott, ráadásul folyamatosan termelődik ez a réteg, a 16 éves tankötelezettségi korhatár beállítása, és a szegregált oktatás legalizálása óta gyorsabban, mint korábban. Sikeres példákat meg nem nagyon látni, csak a pénz folyik el, továbbra is, a roma-foglalkoztatási programokra, vagy a leszakadó térségekben sem mobilitást, sem elhelyezkedési lehetőséget nem adó OKJ tanfolyamokra.

A mi munkahely-teremtési próbálkozásunk is rájuk irányul. A generációs képzetlen, munkanélküli rétegre. Akiknek csak a közmunka jut. És nem egyszerű. Ötödik éve próbálkozunk ezzel, persze megy a dolog, hiszen egyre biztosabb alapokon áll a SZUNO-projektünk, a kézműves-termékeink már jól bejáratott menetben készülnek, és a sok próbálkozás után egyre jobban érezzük a mezőgazdaság-élelmiszerfeldolgozás területén is az utat, ami vihet a fenntarthatóság felé.

De még mindig van fluktuáció a csapatban, vannak felmondások, és visszaérkezések is. A képessé tevés mentés gondolkodva nagy hangsúlyt fektetünk a szociális készségek fejlesztésére, egymás támogatására, a közös jövőkép kialakítására, és a közös felelősség építésére.

A nyár mindig nehezebb. Próbálom keresni az okát, mi lehet a baj, talán az, hogy ilyenkor nem kiscsoportokban dolgoznak, mint télen, mikor a lekvárfőző-kézműves-asztalosműhely között megoszlik a létszám, hanem mindenki a kertben van, és több ember több konfliktushelyzetet teremt, vagy az, hogy a nagy melegben dolgozni nem egyszerű… Talán mindkettő.

De mindig ilyenkor jön, hogy vannak, akik nem dolgoznak úgy, mint a többiek, aztán megszólítják egymást, és már ott a baj. No meg, néha a családi konfliktusok is besegítenek ebbe, alaphangulatot adva a napi munkában az egymáshoz való viszonyuláshoz.

Próbáljuk a csapatépítést, a motiválttá tevést, a munka követését, a teljesítmény értékelését, a konfliktuskezelést, a frusztrációk megértését, a pozitív viszonyulás hatásával, minden módon, már fel sem tudnám sorolni, hányféle „állomáson” vagyunk már túl. No meg persze a tudásbővítést. Meg a közösségi beágyazást. Mert csak így lehet, ha minden irányból próbálunk hatni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése