2017. július 16., vasárnap

NEM AD ESÉLYT A KIEMELKEDÉSRE AZ ÁTALAKÍTOTT SZAKKÉPZÉS - ÖSSZETERELIK AZ ÖSSZES PROBLÉMÁS GYEREKET

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2017.07.15.


A szakképzési rendszer kudarcos átalakításának legfőbb jele, hogy akadályozza a gyerekek előrelépési lehetőségeit. A kormányzati szerencsétlenkedés nemcsak azzal megy szembe, amit az ország az Európai Unió pénzéért cserébe vállalt, hanem az elemi logikával is. A hazai szakképzés emiatt eleve vesztes tömegeket termel újra. Szakemberek szerint az új szakképzési rendszerben sem az iskolák, sem a képzési centrumok nem érdekeltek abban, hogy a kudarcokkal küszködő, hátrányos helyzetű gyerekeket olyan tudáshoz (végzettséghez) juttassák, amellyel képesek kikerülni a mélyszegénységből.

A 2014 és 2020 közötti időszakban az Európai Uniótól 6500 milliárd forint érkezik azzal a céllal, hogy mérsékelni lehessen a tagállamok közötti gazdasági-­társadalmi egyenlőtlenségeket. Ahhoz, hogy ez az óriási pénz befolyhasson a magyar gazdaságba, vállalásokat kellett tenni, amelyeket az úgynevezett Partnerségi megállapodás foglal össze. Ezt a dokumentumot Brüsszel jóváhagyta, és a pénz jön is. Már most is világosan látszik azonban, hogy az oktatásban vállaltakat a kormány nem fogja teljesíteni.

A Partnerségi megállapodás szerint például meg kell erősíteni a „befogadó oktatás-nevelést”, „ami egyúttal hozzájárul az oktatási egyenlőtlenségek mérsékléséhez, a szegregációs jelenségek visszaszorításához, különösen a roma többségű iskolák számának csökkentéséhez”. Ezzel szemben a legutóbbi PISA-mérés azt mutatja, hogy ettől a céltól messzebbre kerültünk 2010 óta, holott szakemberek szerint a helyzet már akkor is drámai volt. A szegregáció visszaszorítását a mostani kormány csak miniszteri nyilatkozatokkal, konferenciákkal, Brüsszelnek eladható lózungokkal támogatja, de a szavakat nem követik tettek. Mind az általános iskolák, mind a szakközépiskolák körében évről évre nő a szegregált intézmények aránya...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.