2017. július 18., kedd

NEM SZEDHETIK SZÉT A TANÁRT A DIÁKOK - A LEGEGYHÁZIBB ISKOLÁNAK TARTJÁK AZ ÁLLAMI ZSENIKÉPZŐT

168 ÓRA ONLINE
Szerző: Rajnai Attila
2017.07.15.


...A szegedi Radnótiba a tanároknak is felvételizniük kell, nem elegendők a különböző bizonyítványok, a szakmai felkészültséget is ellenőrzik, és ez az állásra jelentkezők egy részének vissza is veti az ambícióját, jó páran már el sem mennek az interjúra.

– Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy a diákok a szakmai hiányosságai miatt „szétszedjenek” egy tanárt. A gyerekek joggal várják, hogy a tanárok a legjobb tudásuk szerint lássák el a munkájukat. A beiskolázáskor azt hirdetjük: az jöjjön, aki szeret tanulni.

Ennyi lenne hát a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium titka? Nem egészen.

– Azt vallom, hogy folyamatosan segíteni kell a fiatalokat a kiteljesedésükben, de ez nem működhet sablonok alapján, valamint a „bezzeg az én időmben” módszerrel, hanem kizárólag észérvek és a példamutatás mentén. Ehhez viszont nagyon sokat kell velük egyenrangúként beszélgetni – így összegzi az intézmény szellemiségének lényegét Gál Béla, hozzátéve, náluk olyan közösségi morális értékek fogalmazódnak meg, amelyek miatt nyugodt szívvel nevezhető a Radnóti a legegyházibb iskolának.

A sors fintora, hogy a kétezres évek elején épp az egyházi iskolák vetettek szemet a Radnóti hat évfolyamos tagozatos programjára – a mostani „zseniosztály” is hat évfolyamos volt –, hogy ezzel növelhessék a jelentkezőik számát. Ez az első Orbán-kormány idején történt, amikor még önkormányzati fenntartásúak voltak a közoktatási intézmények, ám a fideszes Bartha László vezette szegedi önkormányzat oktatási bizottságának nem sikerült dűlőre jutnia az egyébként kompromisszumkész Gál Bélával. Azt kérték, hogy a Radnóti állítsa le a hatosztályos képzést, de erre az igazgató nem volt hajlandó. Nem is választotta őt újra a közgyűlés, sima tanár lett megint a Radnótiban egy kettészakadt tantestületben. A parkolópályán töltött idő alatt írt egy biológia-tankönyvet a gimnazistáknak (ebből tanítanak azóta is számos gimnáziumban országszerte), majd 2005-ben a már Botka László (MSZP) vezette önkormányzati testület ismét iskolaigazgatóvá nevezte ki.

Mostanában nyugalom van a Radnóti körül, a sikerek jót tesznek az intézménynek, mert ez a 4,98-as érett­­sé­­gi­­átlag (a 146 érettségiosztályzatból csak három lett négyes) nem a semmiből kiugrott eredmény, a többi végzős osztály is ott sorakozik mögötte alig egy-két tizeddel elmaradva. Az általánosan csökkenő diáklétszám ellenére a Radnótinak van elég jelentkezője, az elmúlt tanévben 148 tanulójuk került valamilyen országos tanulmányi versenyen a döntőbe. A diákoknak nem a jutalomkönyv az igazi elismerés, hanem a többiek megbecsülése. Év végén ugyanis mindannyian összegyűlnek a tornacsarnokban, és amikor a kiemelkedő eredményt elérő tanulók nevét bemondják, és ők felállnak, a többiek tapssal köszöntik őket.

Felvetem Gál Bélának, hogy néhány kommentelő megjegyezte: azért tanul tovább innen annyi gyerek külföldön, mert a szülők anyagi helyzete lehetővé teszi. Az igazgató szerint az, aki ilyet állít, semmit nem tud az iskolájáról. Tény, hogy a diákok jó része osztrák, német, brit egyetemeken folytatja a tanulmányait, de ez szintén a hagyomány része, mert a radnótisok felkészültségének nemcsak a hazai, hanem a külföldi egyetemeken is híre van. Olyannyira, hogy rendszeresen jönnek Szegedre a nyugat-európai felsőoktatási intézmények képviselői diákokat toborozni, egyúttal ismertetik az intézményük képzési lehetőségeit, ösztöndíjrendszerét. És ott vannak a régi diákok is, akik visszajárnak élménybeszámolókat tartani, és húzzák magukkal a többieket.

Az igazgató elmondta, hogy a Radnótiban létezik egy „hátrányos helyzetű osztály” is, amelynek diákjai nem is a tanulással küzdenek, hanem a körülményeikkel. Az itt tanító kollégák folyamatosan tartják a kapcsolatot a szülőkkel, bekapcsolódik a kommunikációba Gál Béla is. Az igazgató négyszemközt beszélget el azokkal a diákokkal is, akik félévkor kettest kaptak valamilyen tárgyból, mert az ilyen jegyek mögött mindig meghúzódik valamilyen ki nem mondott probléma, és az esetek zömében év végére javulnak a jegyek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.