2017. július 5., szerda

NEMZETI DŐZSÖLÉS

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.07.05.


„Vajon a demokráciát is nem éppen annak túlhajszolása bomlasztja fel, amit épp a legfőbb jónak ítél?” (Platon: Az állam). 

Az előbbi bejegyzésem után sokan gondolhatják rólam azt, hogy beálltam az Orbán-fanok közé, és teljes mellszélességgel kiállok a kormányfő mellett. Távolról sincs így, hiszen az a politikai kultúra, az a szolgai alávetettség egy személynek, ami ott létezik, számomra elfogadhatatlan. A Fidesz és annak vezére Orbán Viktor ugyanis egy sajátos együttest alkot, amit én politikai érdekszövetségnek nevezek. Ez a politikai érdekszövetség nem tekinthető „maffiaállam”-nak, ahogyan azt Magyar Bálint után sokan állítják, hiszen az egész rendszer törvényesen működik. Ezzel szemben a maffia, legalábbis a mai fogalmaink szerint, bűnszervezet. Az pedig, hogy sok külsődleges vonásában a két szövetség megegyezést mutathat, még nem teszi azonossá is azokat. Ebből az alapállásból kell tehát vizsgálnunk az egész orbáni politikai szervezetet, aminek azonban vannak ám jól kitapintható vonásai is.
A legfontosabb tényező, ami ezt a sajátos politikai érdekszövetséget létrehozta, Orbán Viktor cezaromániás személyisége. A miniszterelnöknél már a gyermekkorától kezdve érzékelhető volt az a törekvés, hogy valamilyen módon kiemelkedjék a társai közül és mint egy különcként mutatkozzon meg. Ezt a tulajdonságát a szangvinikus temperamentuma generálhatta, amiről Pavlov kitűnő jellemzést adott. „A szangvinikus izzó, nagyon produktív, tevékeny ember, de csak akkor, ha sok érdekes feladata van, azaz van állandó indítéka. Amikor ilyen nincs, unatkozik, kedvetlen lesz. A szangvinikus típusú emberre jellemző a nagy mozgékonyság, könnyen alkalmazkodik a változó életfeltételekhez, gyorsan megtalálja a kontaktust az emberekkel, közlékeny, nem érez feszélyezettséget, ha új emberekkel kell érintkeznie, bármilyen tekintélyesek legyenek is azok. A közösségben vidám, életörömmel teli, szívesen harcol fontos ügyekért, tud lelkesedni. Azonban ha frusztrált helyzetbe kerül, akkor gyorsan lelohad. Ennél a típusnál az érzelmek gyorsan alakulnak ki és gyorsan változnak. A gondolkodása könnyed, rugalmas, szellemes, az új iránt fogékony, a figyelme gyorsan átkapcsol másra, ha az érdekli őt.” Erre a temperamentum típusra könnyen ráfoghatjuk azt, hogy különösen szerencsés ember az, akit a természet ilyennel áldott meg. Ez azonban csupán látszat, mert meglehetősen sok negatív oldala is van, amit ha az ember egyedi fejlődése kihozza belőle, és személyiségének alapvonásává teszi, akkor egy igazi cezaromániás személyiség válhat belőle...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.