Szerző: Benedikty Béla
2017.07.26.
Nekünk itt Magyarországon ebben a pillanatban van három. De volt több is. Csak az én életemben meg kellett ünnepelni március 21-én a Forradalmi Ifjúsági Napokat (nem tudom, hogy a fenébe' lett ez a Tanácsköztársaságból), április 4-én Felszabadulásunkat, november 7-én a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. Azaz egy hosszan tartó vérengzést, amelyikben senkinek nem volt igaza még annyira sem, amennyire az ilyesmiben ez egyáltalán lehetséges (különben nem az), egy felszabadulásnak nevezett aljasságot, ami (rövid ideig tartó, felszabaduláshoz hasonló érzés után hamarosan) az ország évtizedekre való megszállását és brutális diktatúrába döntését jelentette, és egy tőlünk totálisan idegen nép véres terrorral kezdődő "forradalmát", hogy a nálunk kitört önkényuralomnak a nagy októberi szovjet gyökereit is dicsőíthessük - novemberben.
Ezek elmúltak. Mi maradt? A józan, valamennyire normális országok egy darab nemzeti ünnepe nekünk nem elég, talán mert semmink nincs a nyavalyás történelmünkben, amitől jókedvünk lehetne, maradunk a megszokott, már-már természetesnek tekinthető öncsalásnál, és hazudunk magunknak három magasztosat. Egy március 15-ét, ami után következett másfél évvel később október 6-a véres megtorlása, egy október 23-át, aminek a hasonlóképpen kegyetlen megtorlására már csak néhány napot kellett várni. A kettő között még van egy augusztus 20-ánk, egy állami ünneppé nyilvánított, voltaképpen egyházi ünnep, mely szerint 1083. augusztusában... ó, mit beszélek, huszadikán, éppen pontosan huszadikán, ilyen pontos dátumot rögzíteni már csak nem lehet gond egy olyan fantasztikusan precíz országban, mint a miénk, mindössze alig 979 évvel ezelőtt volt, szóval augusztus 20-án avatták szentté a mi István királyunkat. Ez itten egy nemzeti ünnep. Egy elvileg világi politikai berendezkedésben....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.