2017. július 29., szombat

NEMZETKIRABLÁS ÉS NEMZETVESZÉLYEZTETÉS, AVAGY A KORMÁNYPÁRTI MÉDIA MINT ANTIANYAGBOMBA

KAPITALIZMUS BLOG
Szerző: Tokfalvi
2017.07.27.


Miközben a sajtószakma – már az a része, amelyik sajtónak mondható – az újságírók elleni személyes háborúzás állítólagos terve miatt hörög, volna itt egy másik hörr, legalább ennyire fontos. Orbán Viktor a következőt mondta Tusnádfürdőn:

Egy erős ország, ha nem akkora, mint Németország vagy az Egyesült Államok, csak akkor lehet erős, ha a sorsát befolyásoló, stratégiai ágazatokban erőteljes többségi nemzeti tulajdon van. Ez 2010 előtt nem így volt Magyarországon, ma azonban azt mondhatjuk, hogy az energiaszektorban, a bankszektorban és a médiaszektorban egyértelmű nemzeti tulajdoni többség van.

Mi az a stratégiai ágazat? Magyarországon boldog-boldogtalan kilobbizhatja, hogy legalább egy kormánybejelentés vagy egy lelkes újságcikk erejéig stratégiai ágazatnak nevezzék azt, amivel foglalkozik, így lett hadászati jelentőségű a honi élelmiszeripar, a sport, a filmipar vagy a gyógyturizmus. Mivel eszerint stratégiai ágazat bármi lehet, cáfolni sem lehet, hogy valami az, próbálja csak meg, aki meri.

De legyünk komolyak, maradjunk a nemzetközileg használatos szótári definíciónál: stratégiai ágazat (strategic industry) az, amit a kormány nagyon fontosnak tart az ország gazdasága vagy biztonsága szempontjából.

Mondjuk a kormánynak jogában áll hülyének lenni, tarthat nagyon fontosnak akármit, de a fenti példákból ítélve, legalább a sportból ítélve, a gazdasági nagyonfontosság nem is kritérium. (Haszontalan vitát lehetne folytatni arról, hogy mi számít nagyon fontosnak és miért, de az tény, hogy bármennyire biztos bevételi és adóforrás az élelmiszeripar és az idegenforgalom évről évre, a hosszú távú gazdasági fejlődéshez való hozzájárulása elenyésző). Biztonsági szerepe viszont egyiknek sincs, az élelmiszeriparnak például csak paranoid lázálmokban, abban az esetben, ha a világ összefogna ellenünk, és 18. századi módra kénytelenek lennénk csakis azt kajálni, ami az áldott magyar földön megterem.

Egyelőre ne feszegessük, hogy mi az a “nemzeti tulajdon”, és mitől olyan jó az. Rendben, az energiaszektor és a bankszektor gazdaságilag biztosan nagyon fontos. Biztonsági szempontból az energiaszektor is, ezért nem ajánlatos egy háborúzó, nemzetközi szankcióktól sújtott, a szerződési jogot sajátosan felfogó, illiberális katonai hatalomra (értelem szerint nem szövetségesünkre) bízni évtizedekre az ország energiabiztonságát, ráadásul a nukleáris iparban, ami per def stratégiai ágazat...

De hogy kerül ebbe a sorba a média? Gazdaságilag biztosan nem nagyon fontos, a GDP-ből való részesedése bőven 1 ezrelék alatt van. Akkor tehát biztonsági kockázatot rejt, ha nincs “erőteljes többségi” nemzeti tulajdonban?

Leheletnyi nüansz, hogy az Alaptörvény IX. (2) szerint “Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”, blablabla, tehát a kormánynak semmiféle joga nincs a médiatulajdon arányainak önkényes befolyásolásához, Ha igaz, amit Orbán Viktor mondott, akkor a kormány alkotmányt sértett, de hát ez mióta szempont?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.