2017. július 2., vasárnap

NYOLC PONT HORTHY MIKLÓS TÖRTÉNELMI FELELŐSSÉGÉRŐL

INDEX
Szerző: KERPEL-FRONIUS ÁDÁM + LACZÓ FERENC
2017.06.30.


Horthy vezérkultuszának kliséi napjainkban is visszaköszönnek. Pár napja épp Orbán Viktor nevezte kivételes államférfiúnak. Az ilyen megnyilvánulásokra azonban nem a kiegyensúlyozott és hiteles értékelés a szokásos felelet, hanem a kormányzó démonizálása. Horthy szerepének kiegyensúlyozott elemzéséhez egyidejűleg kell meghaladnunk a kritikátlanságot és a démonizálást. De a kiegyensúlyozottság nem egyenlő az értékelés semlegességével: Horthy morális felelőssége párhuzamba állítható a politikaival.

1. Horthy személyisége


Horthy Miklós nem készült politikusnak, politikai érdeklődése és képességei is meglehetősen korlátozottak voltak. Magyarország első világháborút követő összeomlása váratlanul juttatta hatalomba. Bár az ideológiák korában emelkedett fel, nem volt koherens politikai ideológiája. Alapvetően szabadságellenes és etnikai alapú, ugyanakkor meglehetősen zavaros konzervativizmust képviselt. Egyfajta magyar konzervativizmust, mely forradalom-, demokrácia- és egyenlőségellenes volt. Eközben – vezérkultusza ellenére – sokkal inkább volt befolyásolható és lavírozó személyiség, mint koncepciózus és karakán államférfi.

2. Horthy rezsimje


A Horthy nevével fémjelzett tekintélyelvű rezsim a két világháború közti Európa jellegzetes terméke volt; számos párhuzamos jelenségre bukkanhatunk más országokban is. Horthy korántsem volt teljhatalmú diktátor. Magyarország a kormányzó uralkodása alatt modernizálódott ugyan, de a hivatalosságot a modern világ alapvető jelenségeivel szembeni fenntartások és ellenérzések jellemezték. Horthy nem épített fasiszta rendszert, eleve nem vágyott tömegmozgalmakra. Nézeteitől és ideáljaitól mindkettő idegen volt. Ellenforradalmár volt, a szónak inkább 19., mint 20. századi értelmében: az ellenforradalom számára a modern forradalmak vívmányainak elutasítását jelentette, nem jobboldali tükörképét. Etnicista volt, de nem népi. Rezsimje fennállásának második felében azonban folyvást radikalizálódott. Horthy uralkodásának negyedszázadát semmi értelme kettévágni – épp hogy az 1919-től 1944 őszéig tartó radikalizációs folyamatot érdemes szemügyre vennünk.

3. Zsidóellenesség


A zsidóellenesség a korszak állandó eleme, a hatalmi elit nézeteinek szerves és teljes nyíltsággal képviselt része volt. A magyar zsidók diszkriminációját már az 1920-as numerus clausus törvénybe foglalta, melyet később számos ún. zsidótörvény és zsidóellenes intézkedés követett. A zsidóellenes politikák idővel, főként 1938 után egyre radikalizálódtak, és ezzel Horthy semmilyen módon nem állt szemben. A zsidósággal kapcsolatban hangoztatott vélekedésekből ugyan nem vezethető le közvetlenül a második világháború idején megvalósított népirtás, ám ami ennél fontosabb, komolyabb feszültség vagy ellentmondás sincs e vélekedések és az emberiség elleni bűncselekmény között.

4. Határrevíziós törekvések


A határrevízió Horthy rendszerének alapcéljai között szerepelt. Ebben Horthy csak részleges és időleges sikereket ért el. Az etnikai revízió elvének képviselete ugyan következetes volt, de az etnikai homogenitás eszméjére épült, és így erősítette az etnikai radikalizmust. 1938 és 1941 között az ország területileg terjeszkedett, saját polgárainak jelentős csoportjait viszont egyre jobban kirekesztette. Horthy nem a történelmi, soknemzetiségű ország helyreállításán dolgozott (ennek a nemzetállamok korában nem is igen lett volna realitása), és végül az etnikai határok felállításában is kudarcot vallott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése