2017. július 7., péntek

ORBÁN FIGYELMEZTETTE A NYUGATOT: NE MERJÉK ŐT LEVÁLTANI, MRT BAJ LESZ

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2017.07.07.



Az obligát migráncsozás, bevándorlózás, sorosozás mellett két fontos dolgot is kimondott ma az állami rádióban.
Egyfelől most már nemcsak a szervilis kliensei azonosítják Orbánt Magyarországgal(lásd még: a külföld vagy az ellenzék nem az Orbán-kormányt, hanem magát Magyarországot és a magyar országlakosokat támadja), hanem ő is saját magát az állammal és Magyarországgal.

Olyan már volt, hogy felhatalmazás nélkül a magyarok (nemcsak a Fidesz-szavazók, a kormánypártiak, a kormánypropaganda megvezetettjei, hanem az összes magyar) nevében beszélt. De az utóbbi években - a nyilvánosság előtt legalábbis - nem engedte meg magának, hogy saját személyét azonosítsa az állammal és az országgal.

Most viszont egy elszólásból kiderül, hogy miképpen gondolkodik erről a miniszterelnök. Az energiabiztonságról szólva az állami hírügynökség szerint azt mondta:

Mol 25%-át úgy kellett visszavásárolnom az oroszok zsebéből.

Neki magának. Nem a kormánya, az állam vagy az ország tett ilyet, hanem ő maga, személyesen. Az ő akarata az állam akarata, sőt, az egész országé.
Fékek és ellensúlyok? Az állam én vagyok.

Ugyanakkor ugyanebben az interjúban utalt arra is, hogy a hatalma megdönthető, de nem belföldről. Kadhafival példálózott, hogy lám, annak se lett jó vége...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.