2017. július 8., szombat

ORBÁN VIKTOR ESETE AZ ANTISZEMITIZMUSSAL (MEGJEGYZÉSPOSZT)

ÖRÜLÜNK, VINCENT BLOG?
Szerző: jotunder
2017.07.08.


...Orbán természetesen mondhatná azt, hogy szerinte Európa nem fogadhat be annyi embert, mint amennyit X.Y vagy Z.W befogadna. Még az is lehet, hogy ebben igaza lenne. Azt is mondhatná, hogy egy nagyon nehéz határvédelmi helyzetben indokoltnak tartja egy könnyen biztosítható határkerítés felépítését. Akár ebben is igaza lehetne. Mondhatná azt, hogy az iszlám fundamentalizmusra különös figyelmet kell szentelni, hogy ez komoly veszélyt jelent. Ebben még egyet is értenék vele. Lehet, hogy nem értenék vele egyet a multikulturalizmussal kapcsolatban, de még az is lehet, hogy igen, ha arról beszélne. Orbán azonban a a saját csőcseléke színvonalán uszít, a mondatainak semmi értelme. 

Hogy az Orbán nem antiszemita... Persze, hogy nem az, hiszen az antiszemitizmus valamiféle érzelmi viszonyulást jelent, és én már azon is csodálkozom, hogy Orbán képes az abált szalonna iránt érdek nélküli vonzadalmat tanúsítani. Amúgy semmi szükség Orbán antiszemitizmusára, amikor Takaró Mihálytól Bencsik Andrásig félhülye antiszemiták ezrei állnak glédában mögötte. It is not personal - mosolyog Orbán az áldozataira, és ilyenkor, kivételesen, nem is hazudik.

Kit érdekel, hogy Orbán mit nem gondol a fejében, amikor semmit sem gondol?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése