2017. július 16., vasárnap

PANCSIKÁLÓ - OLAJOS TÖRTÉNETEKBEN, AVAGY MAFFIÓZÓ VAGY-E PICINYEM

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2017.07.15.


Évekkel ezelőtt a belügyér miniszteri biztossá nevezte ki Horváth Andrást, aki a neten kerengő információk szerint furcsa körülmények között fejezte be rendőri pályafutását.

Nyár van, uborkaszezon közepe, és “mi pontosan tudjuk, hogy nem az uborka görbülete, hanem az európai ember testtartása jelenti a jövőt“. Ezért aztán a saját, hazai testtartásunkról ilyenkor sok minden eszébe jut az embernek.

Például az, hogy évekkel ezelőtt a belügyér miniszteri biztossá nevezte ki Horváth Andrást, akinek feladata “az 1990-es években elkövetett élet elleni bűncselekmények, illetve az úgynevezett olajos ügyekkel összefüggő élet és testi épség elleni, vagyon elleni bűncselekmények hatékony felderítésének és nyomozásának irányítása, koordinálása.” Na de meddig? És ki az a Horváth András, aki a neten kerengő információk szerint furcsa körülmények között fejezte be rendőri pályafutását.

Az un.”olajos-robbantásos” ügyeket vizsgáló parlamenti bizottság által felvett, titkosítás alól feloldott jegyzőkönyv 20. és 21. oldalán található az a rész, ahol a Papa néven ismert egykori nyomozó, Sándor István arról beszél, hogy Horváthnak – aki akkor a Pest megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese volt – azért kellett leszerelnie, mert összejátszott azokkal, akiknek bűnös tevékenységeit most miniszteri biztosként vizsgálnia kell! Ilyen a világon nincs, de úgy látszik mégis van!

Horváth egyébként – netes információk alapján – 1997-ben Pintér Sándor egykori vállalkozásának, a Preventív-Security Rt. igazgatóságának tagjaként részt vett Pintérrel együtt a bombagyárosként elhíresült Dietmar Clodó cégének biztonsági bemutatóján. Majd feltűnt Horváth egy cég vezetőjeként is annak idején. A Carriere Kft. akkor szerepelt a sajtóban, amikor 2002-ben a Magyar Posta Rt-nél azt keresték poligráfos vizsgálat segítségével, hogy ki szivárogtatta ki az állami cég és a Földi László-féle Defend Kft-vel közti megállapodás dokumentumait.

Horváth, a nyugalmazott ezredes időközben tábornokká lépett elő. Miniszteri biztossá való kinevezése fél évre szólt, elég nagy meglepetést keltett szakmai körökben, az meg különösen, hogy ki tudja miért, a határidő már régen letelt, de még most is ebben a jól fizető beosztásban van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.