2017. július 22., szombat

RÖFI PAPAGÁJNAK ÖLTÖZVE FENYEGETTE MEG A SAJTÓT ÉS A CIVIL VILÁGOT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2017.07.22.


Aki azt hitte, hogy Orbán jobban tűri majd a kritikát, mint Erdogan, most láthatta, hogyan bántak az egyetlen különvéleményt nyilvánító nővel. Az igazi döbbenet nemcsak az, ahogy a fideszes bunkó hátulról a hajánál fogva lerántotta a hölgyet, aki láthatóan sokkot kapott, hanem a körülötte álló keresztény nemzeti férfiak, akik között senki nem akadt, aki egy nő segítségére siessen, hanem végignézik a bántalmazását és a megalázását.

Kósa agysebész professzor szerint “provokáció” történt. Ezeknek a gazembereknek az már provokáció, ha valakinek más véleménye van. A Hortobágy legokosabb barma szerint a nő úgy tett, mint amikor valaki a másik csapat szurkolói közé keveredik. Kósa még csak Fradi huligánokat láthatott, mert kulturált emberek képesek egymás mellett is szurkolni a saját csapatuknak, és ezzel a hasonlattal a bűnözőkkel, gyilkosokkal teletüzdelt rohamcsapatuk színvonalához hasonlította a demokráciát. Ezek ilyennek tekintik a szabad sajtót, a politikai ellenzéket, a civil társadalmat is. Ellenség, amely közéjük keveredett.

De nem ez volt az egyetlen fenyegetés. Orbán ezúttal nem a szokásos Gestapo-kalapban, mivel nem a zsidók közé ment hazudozni, hanem székely parasztnak öltözve, libafos zöld ingben nevezte “Soros-maffiának” mindazokat, akik nem értenek vele egyet, akik emberi jogokat védenek, liberális demokráciában akarnak élni, és követelik a sajtó, a vélemény, a hit szabadságát, a hatalmi ágak szétválasztását. Kiállt a lengyel fasiszták mellett a saját népükkel szemben, akik független igazságszolgáltatást akarnak. Ez a tahó egykor jogot végezett.

Orbán egy kérdésre válaszolva, cinikus mosollyal közölte, hogy még felléphetnek kemény kézzel a “Soros-birodalom” magyar helytartóival szemben. “Még lehetünk keményebbek” – mondta, és megismételte a szokásos aljas hazugságait a menekültválságról és Európa “iszlamizálásáról”. Ellenfeleinek nem a kilóra megvett ellenzékét nevezte, és ez jól látja, ezek nem ellenfelei Orbán rendszerének, hanem haszonélvezői. Ellenfele az Európai Unió és a sajtó szabadon maradt része, amelyet a “Soros-birodalom” részének nevezett. Az EU úgy kénytelen elszenvedni ennek a pojácának az aljasságait, hogy fenntartja a diktatúráját.

Ebből mindenki világosan láthatja a jövőt, hogy Orbán egy-két éven belül felszámolja, vagy megveszi, vagy lehetetlenné teszi, de eltünteti a média viszonylag szabadnak tekinthető részét, amely nem az orbáni hamis világot közvetíti, hanem valamennyire az épeszűséget és a valóságot tükrözi, noha az orbáni rendszer alkotmányos és törvényes alapjait nem is kérdőjelezi meg, ami alapvető hiba. Maradnak az általa pénzelt, közvetve általa fenntartott, vagy vele szövetségben levő álellenzéki médiumok. De valódi kritikus média nem lesz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.