2017. július 28., péntek

ROGÁN ÜGYVÉDJE INTÉZI AZ ARTON ÜGYEIT IS

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2017.07.28.


A Fővárosi Cégbíróságnál leadott dokumentumok szerint Kosik Kristóf – Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternek és Habony Árpádnak, a kormányfő informális tanácsadójának ügyvédje – intézi az egyik letelepedésikötvény-forgalmazó, az Arton Capital Hungary Kft. hivatalos ügyeit. Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, a társaságból még májusban kiszállt két tulajdonos, köztük a névadó Arton Group is, így az egyedüli tag Rogán Antal egyetemi évfolyamtársa, a bolgár származású Balogh Radosztina maradt.

A tulajdonosok körének szűkülése már önmagában is említésre méltó fejlemény – különösen, ha figyelembe vesszük az időzítést, hiszen a váltásra nem sokkal azután került sor, hogy az Arton irodájába betörtek. Ismeretes, még áprilisban vittek el a cég budapesti irodájából 600 millió forintot és egy értékes adatokat tartalmazó szervert, azóta sincs nyomuk. A rendőrség óriási erővel kezdett a nyomozásba, azokat is kihallgatták, akik csak ott jártak.

A rendőrség sajtóhírek szerint közel ezer embert hallgatott ki a betörés ügyében. Kosik Kristóf neve egyébként nem először merül fel a letelepedési kötvények kapcsán. Korábban a Magyar Nemzet is írt már róla, hogy ügyvédi irodája ötezer eurót, azaz több mint másfél millió forintot kapott minden egyes letelepedni szándékozó kínai ügyféltől. Csak ebből közel tízmilliárd forintos bevétele származhatott az ügyvédi irodának. Kosik Kristóf ráadásul korábban is többször járt el Rogán Antal, illetve Habony Árpád megbízásából, sőt lapunk úgy tudja, ő írta azt a jogszabály-módosítást is, amely lehetővé tette a letelepedésikötvény-program módosítását 2012-ben. Ha ez még mindig nem lenne elég, akkor a Kosik ügyvédi irodának dolgozik a propagandaminiszter egy másik bizalmasa, a volt belvárosi fideszes képviselő Kertész Balázs is. Róla tavaly az Index.hu egyebek mellett azt írta: a belvárosban ő volt Rogán háttérbe húzódó gazdasági jobbkeze és az ingatlaneladási rendszer meghatározó figurája...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.