2017. július 26., szerda

SÁNDOR MÁRIA: "EBBEN A MOCSOK POLITIKÁBAN NEM KÍVÁNOK RÉSZT VENNI"

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÁGOSTON ZOLTÁN
2017.07.26.


Hónapokig tartó csend után újra a nyilvánosság előtt beszélt az egészségügy helyzetéről a feketeruhás nővérként ismert ápolónő. Szerinte nem a pénz, hanem az emberhiány és az életpályamodell hiánya a probléma, a helyzetért pedig nem a mindenkori kormányt, hanem a kijelölt szervezeteket teszi felelőssé. Szeretné, ha a betegek minél több feljelentést tennének. Balog Zoltánnak fogalma sincs az egészről.

Sándor Mária az ATV-nek adott interjút. Elárulta, büszke rá, hogy a kolléganőit, akik be voltak csapva, a fellépése nyomán kifizették a munkával töltött órákért és túlórákért. Egy képzett E kategóriás nővér – mesélte – a délutáni és az éjszakai pótlékkal hazavisz 160-180 ezer forintot, és aki 260 órát dolgozik, akár 280 ezret is, csakhogy ez az eredmény elég volt ahhoz, hogy elhallgattassa a lelkesedésüket. „A magyar mentalitás, hogy ha nekem most egy kicsit jobb, akkor elhallgatok” – mondta erről, hozzáfűzve, az anyagi helyzet javítását a hatalom nyíltan arra használta, hogy elhallgattassa a tiltakozást. „Szájbefogás történt” – fogalmazott.

Sándor Mária szerint attól a sikertől függetlenül, amelyet a kifizetett munka jelent, a nővérekre olyan mennyiségű munka hárul, amennyit nem lehet tisztességesen, becsülettel elvégezni, nincs biztosítva a betegellátás. Sokan nyugdíjba mennek, hét év alatt nem építettek ki egy olyan életpályamodellt, ami vonzaná a fiatalokat vagy a külföldre távozottakat, hogy ezt a pályát válasszák. Nem látjuk azt az utánpótlást, amely évek múlva ellátná a betegeket.

Ennek kapcsán Sándor Mária arról is beszélt, hogy betegek se hallgassanak, hanem szólaljanak meg, és ha kell, tegyenek feljelentést, hogy fény derüljön az ápolóhiányra, arra, hogy nincs ember a rendszerben. „Könyörögtem, hogy jelentsenek fel, hogy valami történjen” – mesélte egy esetről, amikor a koraszülött osztályon hosszú időn át nem tudott átmenni az egyik inkubátorban fekvő gyerekhez.

Ezután azt firtatta, ki felel azért, hogy nincs egy épülő egészségügyi személyzeti rendszer...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.