Szerző: DEZSŐ ANDRÁS
2017.07.03.
A magyar közélet állapota miatt már legalább egyszer mindannyian feltettük magunknak a kérdést: sírjak vagy nevessek?
Aztán nem történt semmi.
De mégis hogyan várhatjuk el az ország vezetőitől, hogy megfelelő döntéseket hozzanak, ha egy ennyire egyszerű kérdésben sem tudunk vagy akarunk dűlőre jutni? Ez a cikk azoknak nyújt segítséget, akik úgy döntenek, hogy elég volt a döntésképtelenségből, felemelik a seggüket a fotelből és végre választanak.
Kezdjük azzal, hogy a sírjak vagy nevessek dilemmája nemcsak egy nemzeti sorskérdést takar, annál többről van szó. Nem pusztán azért, mert benne rejlik döntésképtelenségünk, nemzeti határozatlanságunk, népi bizonytalanságunk, hanem azért is, mert semmi nem testesíti meg ennél jobban a szájkaratét. Legutóbb éppen kollégánk esett bele ebbe a csapdába, de az internet a tanúja, hogy elképesztő sok embert érint ez a probléma.
Pedig valójában egy áldilemmáról van szó. Létezik-e olyan ember-e földön, aki két ekkora érzelmi szélsőségről, mint a sírás és a nevetés - még azok bekövetkezte előtt - pusztán a rációra támaszkodva dönt? Életszerű-e az, hogy hallunk egy jó viccet, de ahelyett, hogy nevetésbe törnénk ki, inkább elgondolkozunk azon, nevessünk-e? Nem az, bár például a színészek kétségkívül e képesség birtokában vannak.
De most nem a színészekről van szó, hanem több millió magyarról, persze lehetnek köztük színészek is. Ez a kérdés évtizedek, vagy talán már évszázadok óta megválaszolatlan, megoldatlan - persze nem csak Magyarországon, hanem szerte a világban...
De mégis hogyan várhatjuk el az ország vezetőitől, hogy megfelelő döntéseket hozzanak, ha egy ennyire egyszerű kérdésben sem tudunk vagy akarunk dűlőre jutni? Ez a cikk azoknak nyújt segítséget, akik úgy döntenek, hogy elég volt a döntésképtelenségből, felemelik a seggüket a fotelből és végre választanak.
Kezdjük azzal, hogy a sírjak vagy nevessek dilemmája nemcsak egy nemzeti sorskérdést takar, annál többről van szó. Nem pusztán azért, mert benne rejlik döntésképtelenségünk, nemzeti határozatlanságunk, népi bizonytalanságunk, hanem azért is, mert semmi nem testesíti meg ennél jobban a szájkaratét. Legutóbb éppen kollégánk esett bele ebbe a csapdába, de az internet a tanúja, hogy elképesztő sok embert érint ez a probléma.
Pedig valójában egy áldilemmáról van szó. Létezik-e olyan ember-e földön, aki két ekkora érzelmi szélsőségről, mint a sírás és a nevetés - még azok bekövetkezte előtt - pusztán a rációra támaszkodva dönt? Életszerű-e az, hogy hallunk egy jó viccet, de ahelyett, hogy nevetésbe törnénk ki, inkább elgondolkozunk azon, nevessünk-e? Nem az, bár például a színészek kétségkívül e képesség birtokában vannak.
De most nem a színészekről van szó, hanem több millió magyarról, persze lehetnek köztük színészek is. Ez a kérdés évtizedek, vagy talán már évszázadok óta megválaszolatlan, megoldatlan - persze nem csak Magyarországon, hanem szerte a világban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.