2017. július 13., csütörtök

SUKORÓ EHHEZ KÉPEST SMAFU LEHET

HUPPA BLOG
Szerző: huppa.hu
2017.07.13.


Az LMP szerint a sukorói ügynél tízszer nagyobb, 10 milliárd forintos hűtlen kezelést felvető “ingatlanpanama” történt Budapesten, a IX. kerületben – közölte Hadházy Ákos, az ellenzéki párt társelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint egy, a lágymányosi híd pesti hídfőjénél fekvő 15 hektáros területről van szó, amelyet a sukorói ingatlancsere ügyéhez hasonlóan miniszteri határozat alapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vásárolt meg, de míg a sukorói ügyben 1 milliárd forintos kárról lehetett beszélni, addig itt 10 milliárd forint veszteség érhette az államot.

Elmondta: a vagyonkezelő 2012-ben egy fél hektáros területet 60 ezer forintos négyzetméter áron vásárolt meg, majd a 2014-ben 16,5 milliárd forintért vette meg a maradék területet birtokló céget, ami 120 ezer forintos négyzetméterenkénti árat jelent. Hozzátette: a megvásárolt kft. a mérlegadatok szerint ugyanakkor csak 6 milliárdos ingatlanvagyonról számolt be, vagyis legalább 10 milliárd forintos hűtlen kezelésről lehet szó. Közölte: az LMP jogászai szerint indokolt, hogy feljelentést tegyenek az ügyben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.