2017. július 5., szerda

TAIGETOSZ-TÖRVÉNY HELYETT A GYEREKEK KORAI FEJLESZTÉSÉT KÉNE TÁMOGATNIA A KORMÁNYNAK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Nagy Gyöngyi
2017.07.05.


Az elmúlt hetek családdal, gyermekvállalással, oktatással kapcsolatos hírei, a kormányzat közelmúltbeli lépései különös viszonyban vannak egymással, amelyek alapján nehezen eldönthető, mennyire tekinthető “értéknek” egy gyermek a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.

A kormány alig pár hete vázolta fel új családtámogatási programját, amelynek célja, hogy 2030–ig 30.000 gyermek szülessen hazánkban. Magáról a „népesedési programról” már sokan leírták, hogy az valójában a már gyerekkel rendelkező, (felső)középosztálybeli családok motiválására redukálódik. A programhoz kapcsolódva az utóbbi hetekben szó volt a meddő párok támogatásának átszabásáról is – ígéret született, hogy a lombik- és más hasonló kezelések számát és árának támogatását megemelik, és nem csak öt kezelést támogat majd az állam, illetve nem csak az első gyerek kapcsán teszi ezt, mint eddig. Ez még dicséretesnek is mondható. (Bár azóta az is kiderült, hogy csak bizonyos szolgáltatókhoz osztják a többletkapacitást,)

A kormány demográfiai célkitűzése azonban nem csak a “társadalmi célcsoport” tekintetében szűklátókörű. A Rezsiszilárd stílusában kommunikált program szinte teljesen figyelmen kívül hagyja a nők munkába való visszatérésének problémáját (igaz, a a bölcsődei férőhelyek számának növeléséről valóban tesz említést). Ahogy azt is, hogy a szülészeti ellátás fejlesztése, az emberibb szülészetek megteremtése – és a hálapénz-rendszer felszámolása – esetleg szintén több nő számára könnyítené meg a döntést a gyermekvállalás mellett, és ebben sehogy sem állunk. )...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.