TIZENHAT ÓRÁN ÁT ÉHEZÜNK, HOGY A NŐVÉREKNEK NE OKOZZUNK KELLEMETLENSÉGET

A TASZ JELENTI BLOG
Szerző: Judit
2017.07.18.

Mozgássérülten születtem. Fiatal szülők első gyermekeként, így mai eszemmel el tudom már képzelni, mit élhettek át a majdnem gyerekkorú szüleim. 3 éves voltam, amikor egy nem fogyatékos testvérem született. Remek családot kaptam Istentől, akiknek köszönhetően lettem az, aki vagyok. Nem érzem betegnek, haszontalannak, semmire sem jónak magam. S ahogy szállnak felettem az évek, úgy leszek mindig magabiztosabb. Most egy idősek otthonában kell élnem, 45 évesen, mert édesanyám korai halálát követően nem volt más választásom.

Örök életemben féltem ettől a fajta léttől, sajnos nem alaptalanul. Immár magamon tapasztalom, mi zajlik a komor falak között. Több osztályon, több szobában éltem. Arról az osztályról, amelyikről ide kerültem a mostanira a higiénia hiánya miatt költöztem el. Ezen az osztályon rendszeresen mosdatnak mindenkit, ám rengeteg nem tetsző, sértő dolog van, amelyekkel napi szinten kell szembesülnünk.

Vannak osztályok, ahol képesek heteken át nem megmosdatni azokat a lakókat, akik nem képesek ellátni magukat! Fürdőszobában fürdetés, igazi tusolós is csak hetente egyszer van, ha épp elegendő számú az adott osztályon a nővér.

Szabadságolások, táppénzek idején nem ritka a több heti fürdés nélküli időszak. Ám ezeken az osztályokon még a lavóros-szivacsos mosdatás fogalmát is kirívónak tartják. Vizeletüket, székletüket visszatartani nem képes, idős emberekre kell gondolni, akiket így, szárazon pelenkáznak újra, örökös bűzben, piros, sebes intim területekkel.

Engem sem szívesen mosdattak meg naponta, ám szerencsémre majdnem mindig volt a szolgálatban lévők közt olyan, aki emberségesebben bánt velem! Azonban ez nem vigasz, amikor naponta láttam a száraz bőrű, vizeletszagú öreg, beteg embereket. Hiába tettem szóvá akkor ezeket a dolgokat, mindig azzal érveltek, hogy kevesen vannak és nem tudnak úgy teljesíteni, ahogy kellene...

ITT OLVASHATÓ