2017. július 11., kedd

VILÁGSZERTE DÖBBENETET VÁLTOTT KI A HEVES ÉS BRUTÁLIS SOROS-ELLENES GYŰLÖLETKAMPÁNY - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey/Mr Flynn Rider
2017.07.11.


- Izrael azért táncolt vissza az antszemitizmus ügyében, mert többet ér neki egy kormány, amely a pártját fogja az EU-ban;

- Orbán nem antiszemita, de nem is demokrata, hanem cinikus populista;

- Új helyzet állt elő a világban, mert Orbán és más ultranacionalista vezetők demokratikus úton jutottak hatalomra - figyelmeztet az AI

New York Times/Yahoo/Reuters


Hogy az izraeli Külügyminisztérium elítélte Soros Györgyöt, annak a jelek szerint az volt a célja, hogy még szorosabban felsorakozzon Magyarország mögött Netanjahu egy hét múlva esedékes budapesti útja előtt. Az üzletember, aki vagyona nagy részét demokráciabarát és emberi jogi szervezetekre költötte, többször is volt már a jobboldali magyar kormány célpontja, főleg azért, mert a nyitottabb bevándorlás mellett állt ki. Ez utóbbi kapcsán Orbán Viktor támogatja a kampányt, amely az állam ellenségének állítja be a befektetőt, ám ő csak ritkán válaszol a támadásokra. Most sem kommentálta azokat. Viszont sok plakátot bemocskoltak, pl. ’büdös zsidó’-feliratokkal.

Izrael általában gyorsan el szokta ítélni az antiszemitizmust és a zsidó közösségek elleni fenyegetést, bárhol is bukkanjon az fel a világban. Ám ezúttal inkább azt válaszolta a nagykövet közleménye után, hogy arra veszélyre összpontosított, amit szerinte Soros jelent az izraeli demokráciára nézve. A két ország azonban rövid időre összekapott a minap, amikor Orbán kivételes államférfiként méltatta Horthyt. A két miniszterelnök közti jó viszony meglepetést váltott ki az unióban, amely illiberális különcnek tartja a magyar vezetőt. Izrael ugyanakkor javítani kívánja kapcsolatait azokkal az államokkal, amelyektől azt reméli, hogy az oldalára állnak, ha az EU bármilyen ügyben is bírálja Tel Avivot.

BBC

Magyarország durva plakátkampánnyal pocskondiázza Soros Györgyöt. Ez idáig a legbrutálisabb fejezet kormány részéről a 86-éves emberbarát elleni hadjáratban. Sok zsidó attól fél, hogy nyílt vagy rejtett antiszemitizmus húzódik meg az akció mögött, a hatalom azonban ezt határozottan cáfolja. Korábban is jelentek meg hasonló hirdetések, akkor a „nemzeti konzultáció” célja az volt, hogy a menekültek ellen korbácsolja fel az érzelmeket, miközben az ország tavaly mindössze 550 embert fogadott be. A Fidesz-kabinet egyúttal próbálja bezáratni a Közép-Európai Egyetemet és az egyre inkább idegengyűlölettől átitatott légkörben törvényt hozott a külföldi támogatással működő civil szervezetek ellen.

Soros a 80-as évek közepe óta 12 milliárd dollárt költött civil kezdeményezésekre, a szegénység visszaszorítása, a nagyobb átláthatóság érdekében. Ebben erősen vezérelték emberi jogi megfontolások, ami sok nacionalista és illiberális hatalom szemében mumussá tette. A jelek szerint a magyar vezetést leginkább az tüzelte fel, hogy az üzletember az utóbbi két évben szorgalmazta az ellenőrzött bevándorlást, noha egyúttal hangsúlyozta, hogy az áttelepítések csakis önkéntes alapon mehetnek végbe, arra nem lehet kötelezni az országokat. Az Orbán-kormányt különben antiszemita vádak is érik a plakátok miatt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.