2017. augusztus 27., vasárnap

A FIDESZ ELLEN FORDULÓ KONZERVATÍVOK ERKÖLCSBŐL ADNAK ELÉGTELENT

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: Lendvai Ildikó
2017.08.27.


A rendszernek sokféle ellenzéke van: politikai, világnézeti, szakmai, kulturális. De mostanában jelentkezett egyfajta "morális" ellenzék is, konzervatív, esetleg korábban a Fideszhez kötődő emberek, akik megszólalnak, mert már nem bírja a gyomruk.

Ők azok, akik örültek volna egy nemesen konzervatív, őszintén keresztény kurzusnak, de ez nem az. Ők a Fidesz konzervatív kritikusai. Szentpéteri Nagy Richárd, egy konzervatív klub és online folyóirat létrehozója az Alaptörvényről írja, de az egész kormányzásra értendő: "...nem az a baj, hogy nacionalista, még kevésbé az, hogy 'keresztény': s a legkevésbé az, hogy 'konzervatív'. Az a baj vele, hogy hogy nemzetinek is talmi, kereszténynek is, konzervatívnak is silány."

A Fidesz ellen forduló konzervatívok erkölcsből adnak elégtelent. A 10 tekintélyes értelmiségi, köztük volt miniszterek (Bod Péter Ákos, Chikán Attila, Csaba László, Jakab András, Jóri András, Kádár Béla, Mellár Tamás, Sólyom László, Tölgyessy Péter, Urbán László) által alapított Eötvös József Csoport "intellektuális és értékelvű közösséget" akarnak teremteni, mert ezeket az elveket már nem találják meg a kormánypolitikában...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése