2017. augusztus 21., hétfő

A KERESZTÉNYSÉG VÉDELMÉBEN AKÁR MÉG A SORKATONASÁG IS BEFIGYELHET?

KARVALYOK FÖLDJE BLOG
Szerző: Karvalyok Földje
2017.08.21.


Nekünk, magyaroknak nemcsak azt szeretik megmondani a nagyfőnökeink, mit és hogyan tegyünk, hanem azt is, mit és hogyan érezzünk. Jogszabályok tömkelege írja elő, mi a kötelességünk (ember legyen a talpán, aki ekkora törvénykezési káoszban jogkövető magatartást tud tanúsítani) és az sem járja, hogy a szívünk ne úgy dobogjon, ahogy az éppen aktuális nagyvezír parancsolja. Legyünk szívesek utáljunk mindenkit, aki nem magyar (románt, tótot, ágról szakadt migránst) és aki nem hithű, harcos keresztény, az annyit is ér. Leginkább semmit, különösen ha ateista, zsidó, muszlim, vagy bármi más, kormányunknál már el is ásta magát jó mélyre. Meg akkor is ha keresztény, de valamilyen kifürkészhetetlen okból ezt nem hangoztatja naponta huszonnégyszer (azaz minden órában legalább egyszer) és nem vív keresztesháborút szabadidejében, de ha közszolga, akkor ez a magatartás ugyebár elvárt már a munkaidejében is.
Mi magyarok harciasan követeljük azt is, ami soha nem volt a mienk (Európa vezető szerepe, a kereszténynél is keresztényebb ország) és csápolnunk kell azoknak, akikhez a főnökeink aktuálisan törleszkednek, legyenek azok kínaiak, oroszok, kazahok vagy éppen törökök. Ugorjunk tapsra, szökkenjünk ideológiáról ideológiára, legyen az fasizmus, szocializmus vagy bármi más, ami szembe jön és uralkodónknak éppen az válik be, mint hatalmat megtartó és pénzteremtő propaganda. Most éppen az illiberális demokrácia és diktatúra-építés van soron, de hát mi más berendezkedés mellett lehetne az alapjogokat korlátozni, a nem hithű állampolgárokat megfélemlíteni és a Mészáros-birodalmat felépíteni? Hogyan lehetne másképp a korrupciót törvénybe iktatni, a bírói függetlenséget megszüntetni, a médiát bekebelezni és maximális mértékben irányítás alatt tartani, a totális megfigyelést bevezetni? Az új burzsoázia bebetonozásának ára van, ezt pedig az adófizetők állják ha akarják, ha nem, választott képviselőik pedig biztosítják mindehhez a jogszabályi és végrehajtói hátteret.
A magyarok többségét láthatóan nem zavarja, ahogy a vezetőink legkicsinyesebb hatalmi és pénzügyi érdekeik által vezérelve vagy szimplán csak zsarolás miatt, netalán az erősebb kutyától rettegve kinyilatkoztatják, kit kell  üldözni, csak végre kitölthessék már frusztrációjukat valakin, legyen az egy hajléktalan (gyújtsuk fel), egy migránsnak látszó magyar (üssük agyon) vagy világhírű, személyesen soha nem látott üzletember (nehogy már ő nevessen a végén). Mi, magyarok hajlamosak vagyunk vakon követni zsarnokainkat, a zsigeri utálat sem áll távol tőlünk és az sem baj, ha fő politikusunk arra bíztat minket, hogy származásunkkal kérkedve mindenki felé helyezzük magunkat – hiszen ő is Európa, a bolygónk és az egész galaxis megmentője, nem igaz? Mi sem maradhatunk le, támogatnunk kell geopolitikai törekvéseit és lopakodva hajtsuk végre a revíziót: az adófizetők pénzéből legyen kihelyezett kormányülés Erdélyben, építsünk templomokat Kárpátalján, stadiont Szlovákiában és Szerbiát se hagyjuk békén, csak nehogy rájöjjenek, mi is a valódi szándékunk. Mert az, hogy a történelmi Magyarország területén tett iskolai osztálykirándulás akkor sem számít külföldi útnak, ha Romániáról van szó, jelez valamit – például azt, hogy uralkodó pártunk nem hisz szomszédjaink szuverenitásában és csak azért nem vonul be hadseregünk azonnal Felvidékre, Kárpátaljára, Erdélybe vagy a Vajdaságba, mert az mégsem lenne ildomos a jelenlegi uniós és NATO-beágyazottságunk mellett. Helyette megy a lopakodó üzemmód, jöhet a külföldi sajtó magyar felvásárlása, határon túli egyetemek létesítése, iskolák-kórházak finanszírozása, magyar nemzetiségű vállalkozók támogatása akár a hazai adófizetők rovására is. A szomszédjaink ugyan egyelőre még békések, a román kormány sem jött még Méhkerékre igét osztani, pedig lássuk be, megtehetnék, hiszen megvédhetnék az olyan településeket, ahol az önmagát románnak valló lakosság aránya 73% (2001)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.