2017. augusztus 22., kedd

A KONCEPCIÓS PEREKHEZ MÁR "BIZONYÍTÉKOT" IS GYÁRTANAK

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: nocenz_ura
2017.08.22.


Sokan megírták már – nálunk is –, hogy a Sukoró-perben hozott jogerős ítélet a politikai akaratot kiszolgáló justizmord. Azt, hogy koncepciós perről van szó, nyomós érvekkel indokolták is. Egy fontos szempont azonban most általában kimaradt a felsorolásból, nevezetesen az, hogy a bíróság bizonyítékként fogadta el a politikailag elkötelezett ügyészség házi szakértőjének erősen megkérdőjelezhető véleményét.


Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérének pár napja börtönbe kellett mennie, letölteni hároméves büntetését. Helyettesének, Császy Zsoltnak szeptemberben kell börtönbe vonulnia. Azért marasztalták el őket, mert a meg nem valósult sukorói telekcsere a vád szerint kárt okozott volna a magyar államnak.

Az alábbiakban jórészt egy évekkel ezelőtti írásomból fogok idézni, mert bár az internet nem felejt, az olvasók igen.

A vád több sebből is vérzik. Először is, az üzlet nem valósult meg. Már csak ezért sem érhette semmilyen kár az államot a telek árának állítólagos manipulálásával. A Fidesz ugyanis akkor heves támadást indított a beruházás ellen – az ügyészséget is bevetve –, feltehetően azért, hogy a Gyurcsány-kormány ne tudjon valami sikert felmutatni. Tegyük hozzá, hogy a Velencei tó parti telkek helyett ajánlott telkekre szükség volt az M4-es autópálya építéséhez.

Azt is vegyük figyelembe, hogy még az sem lett volna igazi bűn, ha tényleg ráfizet az állam a telekcserére, hiszen ennél sokkal nagyobb kedvezményekkel szokták csalogatni a külföldi befektetőket, többnyire brutális adókedvezményekkel és állami támogatással. Ezt teszi az Orbán-kormány is.

Valójában éppen a turisztikai beruházás (a kaszinó ennek csak egy része lett volna) megfúrása okozott gigantikus károkat. Elmaradt egy egymilliárd eurós beruházás, amely több ezer embernek adott volna munkát, és jelentős bevételt generált volna a magyar államnak.

Engem mégis leginkább az keserít el, hogy a bíróság mérlegelés nélkül elfogadta az ügyészség házi értékbecslőjének megállapításait, miközben az gyökeresen ellentmond más szakértői véleményeknek. A Sukoró-üggyel nem foglalkoztam részletesen, viszont még 2011-ben feltártam egy másik ügyben az ügyészség ingatlan értékbecslőjének hajmeresztő hibáit és torzításait. Ezt most felidézem, mert megvilágítja, hogyan működnek az ügyészség szakértői:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.