2017. augusztus 26., szombat

A NYUGAT ALKONYA ÉS AZ ORBÁN-PUTYIN VISZONY

HVG ONLINE - VÉLEMÉNY
Szerző: Radnóti András
2017.08.26.



Ahogy Orbán külpolitikájában általában, a Putyin-találkozó esetében is minden a stílus, semmi a tartalom. Vélemény.

Augusztus 28-án ismét hazánkba látogat az orosz államfő, ezúttal a dzsúdó-világbajnokság nyitóünnepségére. Putyin, a politikai show nagymestere állítólag pástra is lép majd az eseményen. De ha már itt jár, Orbánnal is négyszemközt tárgyal majd, idén másodszor, Orbán 2010-es hatalomra kerülése óta hetedszer.

Ennyi megbeszélnivalójuk aligha van. Vannak persze közös ügyek – a paksi bővítés, az akadozva közlekedő metrókocsik, a 2019-ben megújítandó hosszú távú gázszerződés –, ám ezek nem igazolják a legmagasabb szinten lényegében évente folytatott eszmecserét. Itt pedig megáll a tudomány. Spekulációk vannak: hogy Putyin zsarolja Orbánt (egy Moszkvában kallódó hatos kartonnal, egy 1994-es kompromattal, egy Gyurcsány által látott valamivel), hogy Orbán Moszkvával akarja finanszíroztatni az országot az EU-ból való kilépést követően, és hasonló zöldségek. Vagy hogy gondok vannak a paksi projekt haladásával, amiről, ha igaz, azért nem fogunk tudni, ha nem, akkor azért.

Orosz részről világos a történet. Kézzelfogható haszonra ugyan biztos nem számít Putyin – nem ringatja magát abba a hitbe például, hogy Magyarország (egyedül) megvétózza majd az Oroszország elleni EU-s szankciók megújítását –, a szimbolikus haszon viszont jelentős. Putyin belföldi közönségének a magyar kapcsolat bizonyítja, hogy az egyébként a Krím 2014-es annexiója óta eget rengető népszerűségnek örvendő putyini külpolitika nem eredményezte Oroszország teljes elszigetelődését. Az orosz lapok rendre “politikai szövetségként” hivatkoznak a magyar–orosz viszonyra, ezzel relativizálva (vagy kontextusba helyezve) azt a tényt, hogy a katonai szövetséget, amelynek Magyarország tagja (a NATO-t), stratégiai fenyegetésként említik az orosz biztonságpolitikai doktrínában.

Nemzetközileg pedig az adja a budapesti vizit jelentőségét, hogy szemléletesen bemutatja a NATO és az EU megosztottságát: felléphetnek ugyan ezek a szervezetek Oroszország expanzív ambícióival szemben, de nem számíthatnak lojalitásra saját tagjaiktól sem. Ez az “oszd meg és uralkodj” jól ismert elve, amelyet a putyini vezetés előszeretettel képvisel a külkapcsolatokban, kétoldalú megállapodások tömkelegével (köztük egy magyarral) igyekezve megtörni az EU ellenállását például a Török Áramlat néven rebrandelt, a Bizottság által egyszer már elkaszált Déli Áramlat gázvezeték ügyében is.

Magyar részről kevésbé nyilvánvaló, hogy mi motiválja a barátkozást Putyinnal. Ami halovány remény volt gazdasági haszonra az oroszokhoz való közeledésből, az az elmúlt években a szankciókkal és Oroszország meredek gazdasági lejtmenetével lényegében szertefoszlott. (Már a tízmilliárd eurós paksi hitel finanszírozása is kérdéseket vet fel Moszkvában.) Orbánnak nyilván nincsenek illúziói a magyar népesség nyugati elkötelezettségét vagy az EU-s források helyettesíthetetlenségét illetően. Egyensúlyozni próbál – ezt tudják a Kremlben is –, de nyugati elköteleződésünk fényében az egyensúlyozás állandó kompenzációt jelenthet csupán. Ahogy nyilván tudja azt is, hogy a magyar tárgyalási pozíció rendkívül gyenge, legyen szó akár gázról, akár a metróról, akár Paksról, éppen mert a vendégszeretetünkön – és annak szimbolikus jelentőségén, az egység megbontásán – kívül semmit sem tudunk adni az oroszoknak...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése