2017. augusztus 3., csütörtök

A SOROS-BIRODALOM OTT VÁG VISSZA, AHOL A LEGJOBBAN FÁJHAT ORBÁNNAK

INDEX HU
Szerző: MG
2017.08.03.


Elindult az évek óta szerveződő európai szabadságjogi unió (Civil Liberties Union for Europe, rövid nevén Liberties), és ha megerősödik, majdnem annyit árthat Orbánnak, mint egy népszerű, mérsékelt ellenzéki párt. Dénes Balázzsal, a szervezet vezetőjével, a TASZ korábbi elnökével arról beszélgettünk, hogy miért van szükség a Liberties-re, mi köze Magyarországhoz és a populizmus térnyeréséhez, és miként szorítható rá az EU, hogy hatékonyabban védje az emberi jogokat.


Kinek az ötlete volt a szervezet létrehozása?


Az ötlet szerintem már régóta esedékes volt de négy évvel ezelőtt találtuk ki az OSF első elnökével, Aryeh Neierrel, aki a Human Rights Watch alapítója, és az ACLU igazgatója volt tíz évig. Ő mindig is szeretett volna egy ilyen európai jogvédő szervezetet, én akkor jöttem el a TASZ-tól, és azt gondoltuk, talán itt a történelmi pillanat, hogy létrehozzunk egy európai szabadságjogi szervezetet.

Miért van rá szükség?

A felvetés az volt, hogy egy csomó jogvédő szervezet van Európában. Nemzeti szinten jellemzően egyébként a volt szocialista blokk sokkal jobban le van fedve, Nyugat-Európában részben kulturális, részben történelmi okoknál fogva nem alakultak ki ilyen, nagyon erős jogvédő szervezetek – ez most kezdődik, az igény most merült fel. Ha mondjuk, az Európai Bizottság emberi jogokért felelős vezetői valakit fel szeretnének hívni a civil szférából európai emberi jogi ügyekben, akkor nincs egy olyan szervezet, amire azt lehet mondani, hogy ez az európai watchdog-szervezet.

A másik, hogy Brüsszelben is van egy egyfajta civilellenesség ami nem feltétlenül zsigeri utálat, és nem is arról szól, hogy nyírjuk ki őket mert veszélyesek a hatalmunkra. Inkább inkompetensnek tartják őket, olyannak, akik nincsenek képben, akiknek irreálisak a követeléseik, akik nincsenek tisztában a reálpolitikai szituációval. Ezen is igyekszünk változtatni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.