2017. augusztus 23., szerda

A SZOCIALISTA NEM SZINONIMÁJA A LÚZERNEK

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Rátesi Margit
2017.08.22.


Most olyan dühös vagyok, hogy nagyon csúnyákat fogok írni. Majd lebarmoltok emiatt.

Az egyik ellenzéki párt szerint nem szavazhatna az, aki nem végezte el az általános iskola nyolc osztályát. Ezzel nem értek egyet: véleménye neki is lehet, joga van ahhoz, hogy ezt kinyilvánítsa.

Ámde: nem adnék hitelt annak, aki nem tud különbséget tenni valuta és deviza között, nem tudja, hogyan számolják a kamatos kamatot (hetedik osztályos tananyag, nem matek, csak sima számtan). Akkor sem, ha van neki öt diplomája, három dr. címe, meg két prof. stb-je.

Szocialista ugyan a felfogásom, de szeretném tisztázni: a szocialista nem szinonímája a lúzernek, mint ahogy a szolidaritás sem egyenlő a jótékonykodással.

Arról a bizonyos „devizahitelről” van szó. Egészen pontosan devizaalapú forint hitelről születtek kb.15 éve a szerződések. Nem mellékesen: a lehetőséget 2002-ben nyitotta meg az akkori Fidesz-kormány, de a hitelekre már 2003-ban, az új, MSZP-SZDSZ kormány idején került sor. Ez volt a Medgyessy kormány egyik nagy hibája: a konstrukciót azonnal be kellett volna szántani.

Miről is szólt ez a kölcsön? Arról, hogy a bankok tulajdonképpen a saját hiteleiket közvetítették ki az ügyfeleknek úgy, hogy a teljes kockázatukat az ügyfélre terhelték.

Talán nem egészen köztudott, de a bankoknak nincs saját pénzük!!! Nagyon vázlatosan: a náluk őrzött betéteket kölcsönzik ki, a nyereségük meg a betétre adott és a hitelért kapott kamat különbözete – lenne, de ez ma már nem igaz, a fő bevételi forrásuk a különböző címeken szedett költség, meg a pénzpiacokon szerzett nyereség, de ezeket az egyszerűség kedvéért most hagyjuk.

A hitelek iránt nagyobb az igény, ezért a bankok a nemzetközi piacon vásárolnak pénzt, és azt kölcsönzik tovább – ez ma megszokott ügymenet.

A magyar finesz ebben az volt, hogy a devizában (vagyis nem az országban használatos pénznemben) a nemzetközi piacokon megvásárolt pénzeket a bankok a lakosságnak forintkölcsönként (tehát valutában) adták tovább, pár százalékot rátéve a kamatra persze. De úgy, hogy a kölcsön összegét végig devizában számolták – a pofátlanabbak még az átváltás költségeit is az adóson hajtották be.

Mi volt ebben az üzlet az adósnak? Hát az, hogy akkor már a pénzpiacokon erősen süllyedtek a kamatok – a svájci frank pl. már a negatívnak tekinthető 0,5-0,75% körül járt, a forint meg erősen tartotta az évi mintegy 10%-os alapkamatot. (ennek oka elsősorban az államadósság csökkentésének szándéka volt.) Ami azt jelentette, hogy a forintkölcsönökért kb. 18-19%-ot kértek. Ez a hétköznapok nyelvére lefordítva azt jelentette, hogy ugyanolyan hitelösszegért mintegy 30-40 százalékkal kisebb törlesztőrészletet kellett fizetni.

Én is megnéztem annak idején: elhagyta a tizedik évét a kocsi, 1 millió kölcsönnel tudtunk volna újabbat venni. A svájci frank alapú konstrukció volt a legolcsóbb. Aztán megnéztem egy blankettaszerződést (kanadaiaknak: blankettaszerződésnek hívják az olyan kontraktusokat, amelyeket sokan használnak: csak az adatokat írják be egyedileg, a feltételek azonosak.)

Benne volt fehéren-feketén, hogy az adós vállalja a deviza-árfolyamkockázatát. És hoppá!!!! Még egy mellékesnek tűnő mondat az írás vége felé, ami szerint a kölcsön nem törleszthető devizában, csakis forintban!!! Na, kösz, akkor ez nem az én utam. Mellékszál: sosem ódzkodtam a hiteltől, a lakástól a kocsiig, a tévétől a hűtőig szinte mindent kölcsönre vettünk, amit kivétel nélkül rendben vissza is fizettünk.

De hát itt az én nem létező végtagommal akarják verni a csalánt! Hát akkor marad az öreg Suzi. Miközben körülöttem boldog-boldogtalan vette föl a „devizahitelt” – és nemcsak első lakásra. A tehetősebbek bevásároltak a gyereknek – amíg fölnő, behozza az árát a bérlőn. Budapesten ma egy lakótelepi 50 nm-es lakásért 120-160 ezer forint a bérleti díj – plusz a rezsi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.