2017. augusztus 2., szerda

ALFÖLDI RÓBERT RENDEZÉSÉBEN LÁTHATÓ A HEGEDŰS A HÁZTETŐN A BUDAPEST SPORTARÉNÁBAN


GÉPNARANCS - SZÍNHÁZ BLOG
Szerző: Gépnarancs
2017.08.01.


Alföldi Róbert elmondta, a darab arról szól, hogy ha vannak is különbségek közöttünk – más istenben hiszünk, más a kultúránk és mások a hagyományaink –, a hétköznapi életben jól ellennénk egymással, ha a fejünk fölött nem találnák ki, hogy nekünk hogyan jó, kiket kell utálni és kiket szeretni.

Alföldi Róbert rendezésében mutatják be a Hegedűs a háztetőn című musicalt a Papp László Budapest Sportarénában szeptember 10-én; a látványos produkcióban Tevje, a tejesember szerepét Stohl András alakítja.

A Zikkurat Színpadi Ügynökség előadása szeptember 10-én két alkalommal, délután és este is látható a Sportarénában. A bemutató után a darab országos turnéra indul.

Alföldi Róbert a produkció keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: minőségi csapatot válogattak össze a sokszereplős produkcióhoz, az alkotók többségével már többször dolgozott együtt.

Mint mondta, különleges feladat a Hegedűs a háztetőn színpadra állítása, hiszen egy híres musicalről van szó, amelynek produkcióját a jogtulajdonosok figyelemmel kísérik. Tehát semmiféle balhé nem lesz – jegyezte meg a rendező...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.