2017. augusztus 7., hétfő

BALOG: SZAKÉRTELEM HELYETT IMA KELL

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.08.07.


Debrecenben megszervezték a Magyar Baptisták Világtalálkozóját (MABAVIT). Az MTI pedig arról tudósít, hogy Balog Zoltán, az Emmi felkent minisztere fellépett ezen. Ezen akár meg is lepődhetnénk. Azonban, miután az első meglepetéseken túltesszük magunkat, megpróbálhatjuk megőrizni a komolyságunkat az általa mondottak kapcsán is. Hátha sikerül.

Az első meglepődést azért érezhetjük, mert a baptisták és reformátusok között nem mondható történelminek a jó viszony. De Luther kora már rég volt, és hazánkban nem is oly régi a református és baptista egyház közti hittanóra-hasznosítási együttműködés. Ami kétségtelenül az egyházi szembenállás erózióját mutatja. Amiért nem kár, és akár üdvözülhetőnek is tekinthetjük. Ugyanakkor egy erősen hierarchizált, személyi kultuszba hajló kormány minisztereként tevékenykedő református lelkész fellépése az alulról szerveződő közösségi elveket valló hit világtalálkozóján még tekinthető meglepőnek. Mármint akkor, ha mindkét oldalon megtartják a saját normarendszerüket. De ettől még a baptisták tekinthetik célszerűnek a jó viszony fenntartását a kormányzati erőkkel általában, illetve az oktatásügyi pénzek felett diszponáló miniszterrel is. Az egyre kevésbé szekularizált állam minisztere pedig szintén elmehet, és lehajolhat azért a pár szavazatért. Közeledvén a választásokhoz. Így Balog Zoltán vendégszereplése akár értelmet is nyerhet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.