2017. augusztus 9., szerda

DEMAGÓGISZTÁNI NAPLÓ: LAKITELKI DEMONSTRÁCIÓ

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.08.08.


Ahogy az MTI jelenti: Lakitelek Népfőiskolán zajlik a Kárpát-medencei Nemzetpolitikai Szabadegyetem. Ugyaninnen tudjuk, hogy igen komoly demagógiai bemutató zajlott ennek keretében. Valószínűleg átütő demonstrációs erővel érzékeltetve a féligazságokon alapuló félhazugságok, és csúsztatások erejét.

A demonstrációt Fülöp Attila tartotta, és az egyházak szerepén keresztül mutatta be, hogy miként lehet bárhonnan eljutni a migránsozáshoz, és a kereszténység jelszavakban megnyilvánuló, de a lényeget mellőző fetisizálásához. Mármint a kereszténység lényegét, illetve Jézus tanításait mellőzve. Ahogy a Jézust követő Ferenc-pápa sem a szíve csücske sokaknak. A kormányban, és uszályában egyaránt. Igaz, erről eszembe jut, hogy mi az ökör-uszály. De ez másfele vezetne. Hagyjuk is. Mert a helyettes államtitkár mást főzött. A tudósítás szerint. Amelynek felvezetője egy kétségtelen igazságot fogalmaz meg. Írván, hogy „az egyházak olyan közösségszervező erővel bírnak - függetlenül bármilyen kormánytól és államtól -, amely évszázadok óta megismételhetetlen”. Amely megfogalmazást legfeljebb azzal egészíthetnénk ki, hogy az egyházak képviselte vallástól, és nem egy esetben a társadalomtól is függetlenül. Amennyiben az egyház egy külön papi kaszt közösségeként fogható fel. Amelyre nem egy vallás esetében volt már példa a történelem során...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.