Szerző: Vitányi Iván
2017.08.29.
Nem vagyok fiatalember. Sok mindent láttam, meg időnként az ellenkezőjét is. Amit most látok, az megszólalásra késztet. Tegeződni fogok az alábbi mondatokban. Nem fraternizálásból, hanem barátságból. Mert megengedhetem magamnak, hogy valamennyi demokratát a politikai barátomnak tekintsem.
1990 után sokakkal együtt én is azt hittem, hogy szinte automatikusan jólét és demokrácia jön. Tévedtem. Ahogyan sokan mások is.
Ma már tudom, nehéz demokratának lenni. Nehezebb, mint hittem. A demokrácia ugyanis nem csupán a többség hatalma, hanem a többség türelme is. Türelem kell hozzá, hogy elfogadjuk: teljesen természetes, hogy sokan nem úgy gondolkodnak, mint mi. Persze nincs végtelen megértés. Aki kétségbe vonja demokratikus politikai létezésünk jogosságát, azzal nem működünk együtt. Mert azok nem demokraták. A demokraták együttműködnek egymással, a demokratikus létezés jogosságát megkérdőjelezőkkel szemben viszont küzdenek. Ezért is küzdünk Orbán autokráciájával.
Közülünk nagyon sokan átélték Horthy, Szálasi, Rákosi, Kádár uralmát, és nem kevesen küzdöttünk is ellenük. Történelmi értelemben azonban csak percekig voltunk sikeresek. Most megint küzdeni kell. Ami ma történik velünk, az nemzeti borzalom. Mert 1990 után ugyan voltak ígéretes percek, de a gyermeki válságokkal küzdő demokrácia díszletei mögött ismét az önkény virágzik, a demokraták meg veszekednek. Mindenki mindenki ellen. Nem új irány ez, már Arisztotelész is beszélt róla: a kiforratlan demokrácia arra is lehetőséget ad, hogy szabadságot és az általa teremtett lehetőségeket egy új autokrácia kiépítésére használják fel. Ezt ő tiranniának nevezte. De ehhez nem csak autokrata vezetők, hanem szűklátókörű demokraták is kellenek. Végtelenül meggyőzően írt hasonlókról Max Weber, és még több más szerző is.
Igen, ez történik most nálunk is. Eddig a nemzet legjobbjai sorra vívták harcukat a szabadságért, de sokáig rendre vereséget szenvedtek. Nem a magyar autokratáktól, hanem a külföldiektől, mindenekelőtt a Habsburg császároktól és orosz cároktól, meg szovjet vezetőktől, de aztán hol Jaltában, hol Máltán szélesebb nemzetközi alkuk vetettek véget a magyar szabadság-törekvéseknek. A szabadságharcosokat megölték, akasztófákat állítottak, de később a győztes vagy kinevezett tirannus – Ferenc József, Horthy Miklós, Kádár János - azzal az igénnyel lépett fel, hogy eljátssza a nemzet jótevőjének szerepét. Mi tagadás, egy ideig nem is sikertelenül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.