2017. augusztus 24., csütörtök

EGY VOLT HIVATALVEZETŐ LEPLEZI LE ORBÁN VIKTOR MOCSKOS RENDSZERÉT

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: Hír TV
2017.08.24.


Varga Zsolt szerint korábban már előfordult, hogy a kormánypárthoz lojális hivatali vezetők nyugdíjasok adatait szállították a Fidesznek. A közszférában szerinte a politikusoknak minden eddiginél nagyobb befolyása van, így az sem elképzelhetetlen, hogy a Vona Gábort lejárató kampányhoz is a köztisztviselőktől kaptak adatokat.

"Úgy látom, az államigazgatás olyan szinten átpolitizálódott az utóbbi időben, és annyira bátortalanok az emberek, akik ebben dolgoznak - féltik az egzisztenciájukat -, hogy erre mindenképp fel kellene hívni a figyelmet" - jelentette ki a Hír TV Newsroom című műsorában Varga Zsolt. A Somogy Megyei Kormányhivatal korábbi vezetője szerint sokaknak vannak súlyos tapasztalatai, csak nem mernek felszólalni.

Ennek oka az elitcsere a hivatalokban, illetve a Lázár János által beígért "bürokráciacsökkentés", ami létszámleépítést is jelent a közszférában. Ám ennek kereteiben csupán a Fideszhez hű emberek kerültek be a vezetésbe. Emlékeztetett, a kormányváltás idején "iszonyatos tisztogatás és elitcsere" ment végbe, főleg vidéken.

Varga arról beszélt, a szolgálati utat betartotta, nyújtott be módosító javaslatokat, illetve a protekcionalizmus miatt az ombudsmanhoz is fordult, illetve a Miniszterelnökséggel is levelezett a témában...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.